1. A két legfőbb fogalom: nyelv és dialektus (language, dialect)
-mit jelentenek külön-külön és hogyan különítjük el őket?
-sok – vagy talán a legtöbb – nyelvet és dialektust még nem tanulmányozták és írták le kellőképpen, ezért számuk nem meghatározható
-a köztük lévő határ bizonytalan és elmosódott (pl: az amerikai külön nyelv, vagy dialektus?)
-az angol kifejezések eredete
§mindkettő a franciából származik
§a language került át előbb az angolba, kiszorítva a régebbi ’tongue’ és ’speech’ szavakat – egyébként maga a francia szó a latin ’lingua’-ból származik
§a dialect vagy dialektus a görögből került át a reneszánsz idején
§az antik görögöknél nem létezett egységes norma, az ún. dialektusok adott területek nevét viselték, ám ezek nem beszélt, hanem írott változatok voltak, s mindet más irodalmi célból használták (ion: történetírás, dór: vallási költemények, attikai: tragédiaköltészet)
§az írott normákat a beszéltekre alapozták, melyek elkülönültek, de kapcsolódtak is egymáshoz
§általános görög (common greek): rekonstruált nyelv – dialektusok összehasonlításából
§a klasszikus kor után azonban eltűntek a dialektusok, a helyüket az athéni koiné norma vette át, hiszen e város vált a görögség hivatali és kulturális központjává
§ez a görög modell az alapja a későbbi dialektus-fogalmaknak
-a nyelv (language) utalhat egyetlen nyelvi normára, vagy jelentheti egymáshoz kapcsolódó normák csoportját
-diakrón szempontból ez lehet olyan nyelv, amely épp felbomlóban van, vagy olyan, amely egységesülés következtében vált általánossá
-a nyelvet mindig is feljebbvalónak tekintették a dialektusnál, ezért mondhatjuk, hogy minden dialektus nyelv, de nem minden nyelv dialektus (Haugen szerint)
2. Patois
-a franciában egy harmadik kifejezés is kialakult, a patois, amelyet a beszélt nyelvre használnak
-a dialektust a franciák egy adott nyelv helyi változatának tartják (Francia Akadémiai Szótár)
-francia helyzet különleges: több regionális írott standard létezett, amelyet elnyomott a párizsi
-a francia dialektusok regionálisak voltak, de funkciójukban nem különültek el, mint a görögöknél
-a patois egy olyan normát jelent, amelyet nem használnak irodalmi (és hivatalos) célokra
-itt kerül a képbe a nyelvek társadalmi funkciója: a patois-dialektus megkülönböztetés nem két nyelv között van, hanem egy nyelv két funkciója között
3. Presztízs
-az angolban a patois kifejezés sosem terjedt igazán el, a dialektust használják helyette is
-régebben az angolban a nyelv bármely speciális változatát dialektusnak nevezték (lawyer’s dialect - ügyvédi dialektus), manapság inkább csak a területi változatokra használják (pl: Irish dialect), ám nem használatos mondjuk a „londoni” vagy a „brit dialektus” elnevezés (ha utóbbinál a művelt angolra célzunk), ugyanis ezek magas presztízzsel rendelkeznek
-az akcentus (accent) kifejezés használata érdekes: minden amerikai azt mondja az angolokról, hogy angol akcentusuk van „English accent”
-a dialektus kifejezést inkább a vidéki, vagy alsóbb osztálybéli (lower-class) beszédre alkalmazzák
-a standard normák létrejöttében fontos szerepet játszik az elit elkülönülése és a többi dialektus „elnyomása”
-a dialektus általában olyan nyelv, amelyet az „előkelő világ” elutasított
-egy dialektus csupán akkor válik „szalonképessé”, ha akcentussá „enyhül”, ugyanis azt „elfogadhatóbbnak” tartják – teljes szerkezetként nem méltányolják eléggé
-általában jellemző, hogy a felsőbb osztályok nyelve válik a megnyilatkozás helyes formájává
-a tizenkilencedik században úgy vélték, hogy a dialektusok közös tőről származnak, és ezáltal az angol és német nyelveket elkezdték a germán nyelv dialektusainak nevezni
-a tizenkilencedik század közepén a nyelvcsaládok fogalma, mikor a nyelvek viszonyait a fához és annak ágaihoz hasonlították, átadta helyét az izoglossza-elméletnek
-a hullám és részecske (particle?) elméletekből két további nézet alakult ki: az egyik a nyelvi struktúrákat egységes rendszerként – nyelvként – értelmezi, a másik több, egymást részben átfedő rendszerként – dialektusokként.
-a particle-elmélet, amely egységként értelmezi a nyelvet, gyümölcsöző nézet, mivel lehetővé teszi egy kimerítő, önálló leírás létrehozását, ám nem ad magyarázatott arra, miként jöhet létre kommunikáció nyilvánvalóan más kódot alkalmazó emberek között
4. Struktúra és funkció
-kimondhatjuk, hogy két egészen eltérő szemlélet létezik: a strukturális, amely magát a nyelvet írja le, valamint a funkcionális, amely a társadalmi szempontokat helyezi előtérbe, ám ez utóbbival inkább a szociolingvisztika foglalkozik
-strukturális szempontból a nyelv és a dialektus hasonlításakor a „genetikai kapcsolat” játszik nagy szerepet
·kölcsönös érthetőség szerepe
·szinkron összehasonlítás
·szemikommunikáció
-funkcionális nézőpont
·a nyelv egy olyan norma, amelyet a különböző nyelveket használók sajátjuk fölé helyeznek, egyfajta közvetítőként az eltérő dialektusok közt
·a nyelv presztízse magasabb a dialektusénál
·a dialektusokat néha fejletlen, kifejletlen nyelvként is meghatározzák
·standard: kifejlett
·Miben áll a fejletlenség? Abban, hogy a nyelvet nem használják minden lehetséges funkciójában. (pl irodalmi célra)
·nem létezik visszamaradott, „fogyatékos” nyelv
·vernakuláris: nem kifejlett nyelv
5. Nyelv és nemzet
-a rómaiak és a görög terjesztették saját nyelvüket a meghódított területeken
-az önálló nyelv az önállóság jelképe ma is – minden független nemzetnek önálló, kifejlett nyelvre van szüksége (amely minden területen alkalmazható)