Strukturalizmus, posztstrukturalizmus, dekonstruktívizmus
2008.05.22. 12:33
Strukturalizmus és posztstrukturalizmus
- forradalmi, ez azonban véletlenszerűen lett politikai jellegűvé, ugyanis marginális akadémiai intézményekben fejlődött ki, s fejlődése 1967-68-ban érte el csúcspontját, tehát egybeesett a ’68-as eseményekkel
- forradalmi, mert a hagyományos akadémiai megközelítések alternatíváját kínálja
- a nyelv a legfontosabb kutatási terület és minden nem nyelvi intézmény modellje
- a strukturalista alapelvek a kritikai diskurzusnak a megkérdőjelezéséhez vezettek
A nyelvészeti modell
- új feladat: a kifejezési formákat jelnek kellett tekinteni, melyek jelentése konvenciókon és rendszereken nyugszik
- Lévi-Strauss- strukturális antropológia megalapítója, szerinte pl. a főzés v. a rokonsági kapcsolatok rendszerek, melyek a nyelvhez hasonlóan strukturálódnak, az egyedi elemeknek csak átfogó rendszer részeként van jelentésük (az antropológus feladata e rendszer feltérképezése)
- a kultúra minden szinten jelekből áll, melyek úgy strukturálódnak és szerveződnek meg, mint a nyelvi jelek
- a strukturalista feladata a társadalmi viselkedés összes aspektusát szabályozó konvenciók, szabályok feltérképezése
- a strukturalizmus a gondolkodásmód ált. forradalma
- a saussure-i fogalmak bármilyen szisztematikus kiterjesztését tekinthetjük strukturalistának
- az irodalom nem pusztán nyelvként szerveződik meg, de a nyelvből is jön létre
- az irodalom különbözik a többi nyelvhasználattól, mivel csak az irodalom ébreszt bennünket tudatára a nyelv valódi /saussure-i/ természetének
- tehát a nyelvészeti modell 3x-osan is releváns az irodalom esetében: -anyagában (verbális),- formális szerveződésében (szemiológiai), - témáiban (nyelvészeti)
- Saussure nyelvfelfogása kizárja a referenciális dimenziót, hangsúlyozza, hogy a szavak nem a valóságból nyerik jelentésüket
- Nem a beszélő tulajdonít jelentést megszólalásának, hanem a nyelvi rendszer egésze- ha ezt az elképzelést átvisszük az irodalomba, kizárjuk a szerzőt és a valóságot az értelmezés premisszái közül
- A strukturalista megközelítés az irodalomban működő jelentő rendszerek feltárására törekszik (hogyan jön létre a jelentés), a jelölőkre koncentrál a jelöltek rovására
- Eltérés az újkritikától, formalizmustól:
· Nem érdeklődik annyira a jelentés iránt, mint az újkritikusok
· Az irodalom és a nyelv viszonyát nem tartják szembenállás-jellegűnek ,mint a formalizmusban (a kettő közti viszonyt a párhuzamosság /homológia/ jellemzi a strukturalistáknál)
- az irodalom nyelvét nem tekintik a szöveg által elvben hordozott üzenet alárendeltjének
- Barthes: az irodalom a nyelv szuverenitását ábrázolja, a nyelv a maga opacitásában az irodalom tartalma is
- az irodalom által előtérbe helyezett nyelv nem áll ellentétben a mindennapi v. tudományos nyelvvel a strukturalisták szerint
Poétika és narratológia
- a poétika az irodalom általános nyelvtanával foglalkozik
- a jel és a rendszer fogalmának segítségével elemzik a szövegek kül. Szintjeit, visszatérnek Saussure különbségtételéhez a langue és a parole között-> újfajta irodalom- megközelítés: az egyes művek a parole kategóriába kerülnek, melyeket az ált. irodalom langue alá tartozó szabályai irányítanak
- az irodalomról szóló diskurzusokat ált. szinten olvasásra, kritikára és poétikára oszthatjuk
- Barthes: Kritika és igazság c. írás- strukturalisták védelme, válasz Raymond Picard Új kritika vagy új csalás c. pamfletjére
· Körvonalazza a poétika, a kritika és az olvasás közti különbségeket
· Olvasás: a művel való azonosulás folyamat
· Kritika: a kritikust biz. távolságra helyezi a műtől, aktívan megalkotjuk a szöveg jelentését, nem pedig passzívan kiolvassuk belőle a jelentést
· Az egyének privát jelentései v. szándékai nem kaphatnak szerepet az értelmezésben (ezt fogalmazza meg a szubjektum decentrálása)
- a kritikus feladata: egy olyan értelmezés megalkotása, mely a szöveg által tartalmazott jelentések közül csak 1et valósít meg
- a strukturalista elmélet a konnotációra épít, az irodalom a jelentések pluralitásán alapszik
- a poétika tudatosítja legerősebben ezt a pluralitást, mivel csak azokkal a módokkal foglalkozik melyek révén a jelentés létrejön az irodalomban (nem foglalkozik az irodalom tartalmával)
- Todorov: A Dekameron nyelvtana- általában az elbeszélés, nem csak 1 könyv struktúrájával foglalkozik, célja a narratíva /elbeszélés/ tudományának megalapítása (ez a narratológia, Todorov után)
· Kiindulópont: a struktúra nyelvtani formában jelentkezik
· A narratív modell alapja: a nyelvészeti modell
· A nyelvi modell legtermékenyebb használata a hasonlatszerű és metaforikus használat
· Az elbeszélés szintaxisa az események közti kapcsolat, ez T. tanulmányának fő tárgya
· A narratív szintaxis alapegységei T. szerint: az egyszerű mondat
· T. narratív nyelvtanának kategóriái: főnév, melléknév, ige
· Másodlagos kategóriák: tagadás és ellentét, hasonlat, modalitás, stb.
· T. szerint 1főnév összekapcsolása egy igével= az első lépés egy elbeszélés felé
- Barthes: Bevezetés az elbeszélés strukturális elemzésébe- állítások a nyelv és az elbeszélés homológiájáról
· Az elbeszélés alapegységeit B. szerint narratív hatásuk különbözteti meg, nem vmiféle nyelvi analógia
· A 2 narratív alapegység B. szerint: függvény és index
· Függvény: az események úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy eseménysort hoznak létre (metonimikus kapcsolatokon alapulnak)
· Index: határozatlanabb módon járulnak hozzá a történet jelentéséhez (pl. infók a szereplőkről)- metaforikus kapcsolatok
- Barthes átveszi Emile Benveniste megkülönböztetését a nyelv személyes és személytelen aspektusa között- a megkülönböztetés alapja: tartalmaznak-e utalást a nyelvi elemek a megnyilvánulás pillanatára v. helyzetére
- Barthes azért hivatkozik Benveniste különbségtételére, hogy az elbeszélés narráció (ahogy a történetet elmondják) szintjét is tanulmányozni tudja – kimutatja, hogy a hagyományos kritikai gyakorlat a látszólag szubjektív elemeket mind a szöveg nyelvén kívül álló pszichológiai valóságnak tulajdonította
- Genette: Narratív diskurzus – alapelv: az elbeszélés különféle szintek interakciójából áll, az narratológiának a szintek közti viszonyt kell vizsgálni (ezért nevezi kutatási tárgyát narratív diskurzusnak)
· Narratív diskurzus: szóbeli/írott diskurzus, mely 1 esemény v. eseménysor elbeszélésére vállalkozik
· Relációs megközelítés: az elbeszélés egyik aspektusát sem tekinthetjük független egységnek
· Az elbeszélésben csak kijelentő mód létezik
· Poust: Az eltűnt idő nyomában c. regényét elemzi G.- Proustnál a narratív logika vezető felforgatása a szingulatív /egyszeri/ és iteratív /ismétlő/ módok összezavarása –G. ezen terminusokkal a gyakoriság kül. Kategóriáit írja le
- Todorv és Genette összehasonlítása: Todorov A Dekameron nyelvtana túlságosan szűk témájú, a nyelvészetet túlságosan közvetlenül alkalmazza, Genette Narratív diskurzusa a narratív elemek tágabb körével foglalkozik, rugalmasan használja a nyelvi párhuzamot
- Tehát: a nyelvészet egy tágan körvonalazott modellt nyújthat az irodalomnak, de a részletek v. eljárások szintjén nem határozhatja meg, hogyan alkalmazzuk ezt a modellt az irodalomra
Strukturalista kritika
- Todorov: Henry James- tanulmányok: Todorov az elbeszélésben egy minta körvonalát látja, mely James minden művének szövegéből kiolvasható: ez a minta egy titkos v. hiányzó lényeg
- A hiányzó lényeg hiánya révén működik, nem szabad egyetlen jelentést tulajdonítani a műnek
- A kritikusnak meg kell elégednie a motívum elvének körvonalazásával, nem szabad tartlmat tulajdonítani neki
- A hiányzó lényeg megjelenési formái James elbeszéléseiben: titkos információként, kísértetként, halál formájában, műalkotásként
- Todorov szerint a hiányzó lényeg műalkotásként megjelenő formája a kulcsfontosságú változat (The Real Thing c. elbeszélés)
- A rendszer elsőbbséget élvez az ábrázolt dolgokkal szemben
- Strukturalista kritika: abban különbözik a hagyományos kritikától, hogy nem próbál kiolvasni egyetlen jelentést az irodalmi szövegből, viszont tulajdonít valamiféle tartalmat az irodalomnak- magát a formát
Lisible és scriptible
- Barthes: S/Z c. írás- szakít a poétikával és a kritikával
- A poétika helyére a szövegek alapvető tipológiája, a kritika helyére a kommentár lép
- Az értékelő tipológia a szöveg megírását helyezi előtérbe, nem struktúrának tekinti, hanem gyakorlatnak
- B. tipológiája a lisible /olvasható/ és scriptible /írható/ megkülönböztetésén alapszik
- A scriptible a pozitív terminus, a lisible az amit felismerünk és amit már tudunk
- Az olvasható szöveg az, melyet olvasóként passzívan befogadunk, az írható szöveg az olvasó aktív részvételét követeli meg (az olvasó hozzájárul a szöveg megalkotásához)
- A scriptible folyamat
- Kommentár: teljesen önkényes olvasási egységeken alapszik –lexikák
- A tisztán lineáris előrehaladás a szövegben, amely a lexikák azonosítását követeli, meg tudja őrizni a szöveg pluralitását
- A struktúra 3. főbb megbontása Barthes kódfogalma, szerinte 5 fő kód van az irodalomban:
1. hermeneutikai kód (enigmát hozunk létre és oldunk meg a szövegben)
2. szemikus kód (a témákat határozza meg)
3. szimbolikus kód (a szféra, ahol a jelentések sokrétűvé válnak)
4. proairetikus kód (cselekvést és viselkedést határozza meg)
5. kulturális kód (társ.-i és tud. infót nyújt)
- ezeket a kódokat a szerző és az olvasó is ismeri, a szövegben játszott szerepük teszi a szöveget szöveggé
- a valóság maga is szöveg, melyet kódok alkotnak-> ha a valóságról írunk ,nem szavakat rendelünk dolgokhoz, hanem szöveget szöveghez
- az igazságnak nincs valódi helye az irodalmi szövegben
- a strukturalizmus ezen fokán a hangsúly az olvasás és az olvasó felé tolódik
- Jonathan Culler: A szemiotika mint olvasáselmélet- a szöveg nyelvtana világosabban megjelenik az olvasóknak az irodalomról adott beszámolóiban, mint a tényleges irodalmi művekben
Derrida és a posztstrukturalizmus
- Jacques derrida- egyszerre folytatja és bírálja a stukturalizmust
- D. szerint a strukturalizmus öntudatlanul elárulta a saussure-i forradalom alapelvét
- A strukturalizmus alapfogalmainak, módszertanának megkérdőjelezése
- Derrida fogalma: logocentrizmus és différance
- Logocentrizmus: gondolatformák, melyek valamilyen külső hivatkozási pontra támaszkodnak, pl az igazság fogalmára
- Fonocentrizmus: a beszéd prioritása az írással szemben, ez logocentrikus feltevésen alapszik (a beszéd közvetlenül kifejezi a jelentést v. szándékot)
- Derrida a fonocentrizmus csábításával úgy kerül szembe, hogy a nyelvet az írás egy fajtájaként írja le /archi-écriture/
- D. a logocentrizmussal a différance fogalmát állítja szembe (a szó szándékosan többértelmű, différer ige= késleltet, különbözik)
- Différance: a nyelv mögött v. benne működő erő, ez hozza létre azokat a különbségeket, melyek a nyelvet adják
- D. az önkényesség és differencialitás elvét hangsúlyozza a jel fogalmával szemben, mivel ez utóbbi is entitássá, metafizikai fogalommá válhat
- Bizonyos irodalmi művekben D. a différance-elv erősebb tudatosságát fedezte fel, mint más művekben
- D. szerint az írást nem a szerző szándéka v. bevallott célja irányítja
- Minden nyelvet a différance játéka határoz meg, nem csak az irodalmi nyelvet
- Minden magát tudományosnak nevező diskurzus szükségképpen logocentrikus
- Sem a nyelv, sem az irodalom nem szilárd entitás
- A strukturalizmus számára mind nagyobb gondot jelentett az irodalomról szóló diskurzus természete- D. megoldási javaslata: a grammatológia és a dekonstrukció
- D. írásaiban a szemiológiát a grammatológia váltja fel, mely kérdezés jellegű
- A strukturalista elemzés helyébe a dekonstrukció lép, mely szintén kikérdez
- Grammatológia- az írás tudománya
Dekonstrukció- a grammatológia azon formája, mely adott szövegekkel foglalkozik
|