Angolszász újkritika

-         irodalomelméleti, és –kritikai irány a háború előtti Angliában, ahol I.A.Richards és T.S.Eliot munkássága indította útjára

-         Amerikában az ötvnes, hatvanas években John Crowe Ransom, W.K.Wimsatt , Cleanth Brooks és Allen Tate vitték tovább

-         Hasonlóságok a prágai iskolával és az orosz formalizmussal:

·        Elvetették a pozitivista irodalomtudományt, figyelmét az irodalomra mint irodalomra fordította

·        Hangsúlyozták az irodalom megkülönböztetését az írás más fajtájától, e különbségeket teoretikus fogalmakkal próbálták meghatározni

·        Meghatározásaikban központi szerpet játszottak a struktúrára és kölcsönös összefüggésekre vonatkozó gondolatok

·        Az irodalmi szöveget szerzőjétől és történeti kontextusától lényegében független tárgynak tekintették

-         az újkritikusok nem ismerték a formalisták munkásságát

-         olyan alternatívát kínál, mely megkönnyíti az olvasók és kritikusak életről és világról alkotott nézeteinek összeegyeztetését

-         kiemelték az irodalom kapcsolatát a való világgal

-         empirikus és humanista

I.A.Richards

Művei:

-         Az irodalomkritika alapelvei (1942)

-         A jelentés jelentése (C.K.Ogden+Richards)

-         Tudomány és költészet (1926)

-         Gyakorlati kritika (1929)

-         művei hátat fordítanak a pozitivista tudománynak, olyan kritikát szorgalmaznak, melyek az irodalom sajátos tulajdonságaival foglalkozik, ezek meghatározásában az emberi tapasztalat és emberei érték az irányadó

-         az olvasónak az irodalomra adott reakciójára és e reakció értékelésére helyezi a hangsúlyt

-         az olvasás folyamatának elemzése érdekli és azon kritériumok megállapítása, melyek segítségével értékelhetővé válik az olvasás adta élmény

-         a kritikusnak 2 dologra van szüksége: a kommunikáció és az értékelés elméletére

-         kísérlet egy szisztematikus elméleti keret megalkotására, ennek alapja a nyelv 2féle funkciójának megkülönböztetése:

1.      szimbolikus /referenciális/ funkció -a szavak feladata az objektív világra való rámutatás, pl. tudományos próza

2.      emotív funkció- szubjektív érzések, attitűdök keltése, pl. költészet (mely R. szerint pszeudokijelentés)

-         R. kevesebbet törődik a költészet és a mindennapi diskurzus különbségének hangsúlyozásával

-         A költészet nyújtotta élmény csak intenzitásában, nem jellegében tér el az emotív élményektől

-         A jó az impulzusok kibontakoztatása és a velük járó hajlamok kielégítése, de mások igényeit is figyelembe kell vennünk- a moralitás problémájának megoldása az, hogy az ellentétes impulzusokat kibékítsük, úgy hogy együttesen a lehető legnagyobb fokú kielégülést eredményezzék

-         Ez a kibékítés a művészetben nagyon magas szinten megy végbe- ez a képzelőerő coleridge-i elméletének materialista újrafogalmazása

-         A művészetek felfrissítik és felerősítik az életre adott reakcióinkat azáltal, hogy szakítanak megszokott beidegződéseinkkel, de a hangsúly az élményre esik

-         Az olvasó szerepe kap hangsúlyt a szerző és a szöveg helyett

-         A megfelelő mentális állapotot, melyet az olvasónak/kritikusnak kell magában létrehoznia, a szerző mentális állapotának is tekinti

-         Értő olvasó: aki reprodukálni tudja a versben a költő által kifejezett impulzusokat

-         A szöveget áttetsző közegnek, a szerző és az olvasó élménye közvetítőjének tekinti

-         Gyakorlati kritika c. mű: azon tényezők vizsgálata, melyek gátolják az olvasót a mentális állapot megközelítésében

·        Az összetett jelentések befogadási nehézségeinek, a hangok és képek által kiváltott olvasói reakciók elkerülhetetlen eltéréseinek forrása maga a szöveg

·        A hibák másik része az olvasókban van- gondolatok/érzések, melyek torzítják v. gátolják a rájuk tett hatást

·        A hibák korrigálhatók

-         A jelentés jelentése: R. a szimbolizmuskapcsán beszél a kommunikációról

·        A nyelv és a valóság lényegi szétválasztásának leszögezéséből indul ki

·        A szavak  inkább gátat jelentenek köztünk és a világ között, nem vagyunk képesek elszakadni a nyelv struktúrájától

·        Saussure: a szavak jelentése nem függ a dolgokhoz való viszonyuktól, de a mű szerzői szerint a szavakat arra használjuk, hogy rámutassunk dolgokra, jelentésük attól a dologtól függ, amire rámutatunk

·        Álláspontjuk empirikus, arra épül, hogy a tudás tapasztalatból fakad

-         R. elméletének egyes részei ma már elavultak:

§         -a költői nyelv tisztán emotív

§         -az irodalmi érték materialista felfogása

§         a szerző- szöveg- olvasó kapcsolatáról vallott nézetei

-         elméletének pozitív elemei annak humanizmusa, empirizmusa, organicista felfogása (a szöveg működése valamennyi alkotórész kölcsönhatásán nyugszik, akár egy élő organizmus esetén)

-         tanítványa: William Empson, műve: A többértelműség hét típusa, 1930- a költészet többértelműségének kifejezésbeli analízise

Amerikai újkritika

-         közelítésmódjuk empirikus, humanista, organicista és elméleti volt

-         nem annyira az olvasás élménye foglalkoztatta őket, mint inkább a médiumnak, magának az irodalmi szövegnek az objektív tulajdonságai

-         az amerikai újkritika Richards és Eliot művének ötvözetéből született

-         Eliot költészetről szóló írásai elutasított Richards vélekedését, miszerint a költészet lényegét az emotív nyelv használata adja, és hogy pusztán a szerző élményeit közvetíti az olvasó felé

-         Eliot szerint a jó költészet tárgyiasítja az érzéseket és a dolgok leírásán keresztül fejezi ki azokat- a tárgyi megfelelő révén, a jó költészet gondolati költészet

-         Az „újkritika” fogalma J.C. Ransomtól ered (könyve: Újkritika)

-         Az amerikaiak az általuk javasolt alternatív kritikai módszereket kidolgozott irodalomelméletekkel támasztották alá

-         Wimsatt: A verbális ikon c. írás

-         Brooks: A szép mívű váza c. írás

-         Az újkritikát főleg déli kollégiumokban kezdeményezték

-         Wimsatt, Bearsley: A szándék téveszméjéről, A hatás téveszméjéről c. esszék (1946, 1949, in: Sewanee Review)

·        A pozitivista tudománnyal szemben kínált alternatíva megalapozását kísérli meg, mely a szövegek sajátosan irodalmi vonásait veszi számba a tudomány által hagyományosan megkívánt objektivitással és szigorral

·        A szerzők szerint a vers nem egy individuum privát alkotása, hanem a nyilvánosság körébe tartozó tárgy

·        A szerző alkotását meghatározó élmények csak történeti érdekességgel bírnak, csak azok fontosak, melyek a szövegben tárgyiasulnak

·        A szerző szándéka csak annyiban érdekes, hogy sikerült-e valóban verset alkotnia

·        A legtöbb dolog, ami használható az irodalomtudományban, ki van zárva a kritika szférájából

·        Szigorúan behatárolt a történelem szerepe az irodalom tanulmányozásában

·        A hatás téveszméje c. írás: a vers nem csak érzések közvetítője, hanem egyedi tulajdonságokkal rendelkező, önálló tárgy

·        A szerzők szerint az ellentétek kibékítése nem a szerző v. olvasó szellemi tettének, hanem a szövegjelentés v. –struktúra objektív tényének tekintendő

·        A komplexitás és koherencia együtt adják az irodalmi szöveg elemzésének legfontosabb szempontját

-         hasonlóság az újkritikusok és formalisták közt:

Ø      a struktúrára és belső összefüggésekre vonatkozó gondolatok kitüntetett szerepe

Ø      a kritika objektív jellegének hangsúlyozása

Ø      a szerző és olvasó megkülönböztetése a szövegtől

-         nem fordítottak különösebb figyelmet az eltávolítás, szokatlanság vizsgálatára

-         a jelentés magyarázata: - Richards szerint- a jelentés magyarázata a szavak rámutató használatában keresendő

-         Wimsatt, Brooks- mentalista nézőpont, a költészetet a tudással, mintsem az érzelmekkel hozták kapcsolatba, funkciója nem a dolgokra való rámutatás, a jelentés önálló gondolati képződmény, jelentés-kiterjesztésként kötődik az anyagi világhoz

-         W. és B. az irodalmi struktúrát nem tekintették teljesen zárt rendszernek, álláspontjuk saussure és Richards között van

-         A költészet lényegi ismertetőjegye W.& B. szerint: az ellentétek kiegyenlítése, melynek formája a szavak objektív jelentésének objektív elrendezése- az elrendezés formái: analógia jellemzi, melynek eszköze főként a metafora

-         A jó metaforában 2 tárgy egymásra ruházza a kultúra által hozzájuk kapcsolt képzetek egész körét

-         Jó irodalom az, ahol a szöveg valamennyi eleme részt vesz az ellentétek összebékítésében

-         Wimsatt irodalomfelfogását egy szemiotikai elmélettel kapcsolja össze- C.W.Morris behaviorista  „ikonikus” és „szimbolikus” jel megkülönböztetése

-         Az ikonikusságot a költői nyelv metrikai szerkezeteiben, a különféle beszédalakzatokban kereshetjük

-         A költészet meghatározó vonása az irónia is

·        Irónia: egy állítás módosul attól, hogy az olvasó ellentétes szándékot tulajdonít szerzőjének, v. az olvasó tud olyan tényezőről, melyek összeütközésbe kerülnek a kijelentéssel

·        Közel áll a paradoxonhoz (2 egymással ellentétes elem társítása 1állításban)

-         Brooks: A parafrázis eretneksége c. mű – az irodalom értéke nem a benne található kijelentésekben található, hanem kapcsolatrendszerükben, e kapcsolatokat a képzelet szabja+

-         Az újkritika korlátai:

·        Stíluskritikusi nézőpont: nem fordítottak elég figyelmet a szöveg nyelvészeti formáira

·        Strukturalista ~ : túlzott ragaszkodás az irodalom referenciális funkciójához, mivel kapcsolatot láttak az irodalom és a való világ között.

·        Posztstrukturalista ~ : tagadják az irodalom az újkritikusok által feltételett egységét

-         „A szándék éveszméjének” bírálata: állítás, miszerint egy szöveg szavainak jelentése publikus természetű, elfogadható a szavak szótári jelentése /denotáció/ esetén, de problematikus a szavakhoz társuló képzetek /konnotáció/ esetén

-         objektív sajátossága-e a költészetnek az ellentétes tényezők struktúrája?- sok minden ellene szól: 1. kétséges, hogy e fogalomra támaszkodva megkülönböztethető a költészet és a nem költészet, 2. kétséges, hogy az ellentétek kiegyenlítése megbízható elv a költészet meghatározására

-         az irodalom lényegi sajátságait abszolút és objektív fogalmakkal történő definiálása csak biz. irodalmi alkotások esetében relevánsak és csak egy megközelítésmódot jelentenek a sok közül

-         az újkritikánál ígéretesebbek azon iskolák törekvései, melyek egyforma figyelmet fordítanak a szövegstruktúra leírására és az olvasó tudásának számbavételére, ill. e 2 kölcsönhatásaira