A modern nyelvészet és az irodalom nyelve (Saussure, Jakobson stb)
2008.05.22. 12:30
A modern nyelvészet és az irodalom nyelve
- Saussure (svájci filológus és nyelvész)- strukturalizmus megteremtése-társadalmi és kulturális életminden formáját nyelvi jelegű, nyelvi jelekkel párhuzamba állítható jelek rendszerei vezérlik
- genfi előadássorozat: 1906-1911-> Bevezetés az általános nyelvészetbe c. könyv
A jel fogalma Saussure-nél
- a nyelvek rendszerek, melyek önkényes és differenciális jelekből állnak
- 1 nyelvi jel=1hangkép(v. ennek írott formája)+ fogalom
jelölő /signifiant/ jelölt /signifié/
- valóságos és nyelvi világ szétválasztása- a szavak határozzák meg a dolgok jelentését és nem fordítva- például: színskála: a színnevek mindenféle nyelv paradigmái
- a jel funkciója a többi jelel való kapcsolatától, az ezektől való különbségektől függ, a szavakat egymástól való különbségeik alapján azonosítjuk
- langue= nyelvi rendszer
- parole= egyedi kommunikációs aktus (a rendszer hozza létre, határozza meg)
- a vizsgálatok tárgya a langue
- Saussure szembeállítja a nyelv szinkronikus és diakronikus vizsgálatát (1), ill. a szintagmatikus és asszociatív kapcs.-okat (2) a nyelvi rendszeren belül
1. - régebben: diakronikus vizsgálatok- hogyan változik időben a nyelv, ez csak a nyelvi jelenségek részleges magyarázatát adja
-szinkronikus kutatás- hogyan működik a nyelv egy adott időben, mint rendszer
2. - szintagmatikus terminus: szekvenciális v. kobminatorikus kapcsolat, melyeket egy adott nyelvi rendszer megenged
- asszociatív kapcsolatok: hiány jellegű kapcsolatok, a nyelvi jel differenciális mivoltából következik
- 1szekvenciában úgy teremtünk értelmet 1 szónak, hogy más, a szekvenciában meg nem jelenő szavak háttere elé helyezzük
- 1 adott szó- különféle asszociációkötegek metszéspontja
- formalizmus~ Saussure: sok közös felfogás, pl:
- funkció v. hatás vizsgálatán van a hangsúly
- az érdekli, a nyelv hogyan alakítja át a dolgok észlelését
- rendszer és különbség fogalma központi jelentőségű
A prágai iskola
- a formalizmus és a saussure-i elmélet (strukturalizmus) egyesítése programjukban
- fontos szövegei: Tézisek (1929)
Jan Mukarovsky írásai
- nyelvtudomány: a nyelvi rendszer strukturális törvényeit kell tanulmányoznia
- irodalomtudomány. A „struktúra” a formalista forma és eszköz fogalmakat váltja fel
- a struktúra irodalmi szöveg esetén: az irodalmi szöveg jelek sora, melyben a jelölőket és jelölteket egyetlen bonyolult kapcsolatrendszer szabályozza
- költői szöveg= funkcionális struktúra (funkció elmélete: Jakobson: Nyelvészet és poétika, 1958)-> minden üzenetnek 6 különböző funkciója lehet:
1. feladó-> emotív funkció (a feladó érzéseinek kifejezése)
2. címzett-> konatív funkció (a befogadó attitűdjeinek befolyásolása)
3. kontextus-> referenciális funkció (üzenet külső környezetének középpontba állítása)
4. kód-> metanyelvi funkció (az üzenet nyelvtani jelenségre hívja fel a figyelmet)
5. a kontaktus eszköze-> fatikus funkció (kifejezések, melyek célja jelenlétünk jelzése)
6. az üzenet-> poétikai funkció (üzenet hangsúlyozása)
- a funkciót az hozza létre, hogy az üzenet ezen tényezők egyikére koncentrál (ld. fent)
- a felfogás előnye: nem szükséges abszolút értelemben különbséget tennünk a különféle típusú szövegek közt
- 1 szövegben több funkció is jelen lehet
- fontos előrelépés a formalistákhoz képest: szemiotikai (szemiotika= szemiológia, jelek tanulmányozása a társ.-i életen belül) keretbe helyezték az elméleteket
- a művészet a konvencionális jelrendszerek felborításával segít kitörni a nyelv börtönéből
- tehát: a prágai iskola strukturalizmusa a formalista álláspont szemiotikai változata
- a fő kutatási tárgy a szöveg, nem az irodalom egészének struktúrája (ld. 60-as évek strukturalizmusa)
- strukturalista elemzés feladata: a fennálló irodalmi/nyelvi gyakorlattól eltérő dolgok azonosítása a szöveg 1szintjén, majd e szint struktúrájának összekapcsolása más szintekkel (így állapítja meg a szöveg egészének struktúráját)
- a prágai iskola ellen szól:
· nem állapítható meg objektív eszközökkel, hol végződik a szöveg struktúráját vizsgáló (végtelen a szöveg minden kompetensének kapcsolatait vizsgáló leírás a domináns fogalma ellenére-domináns: a legnagyobb fokú deformációt mutató szövegszintre irányítja a figyelmet)
· további szelekciós szempontra is szükség van
· nehéz kizárni a szubjektivitást a strukturális vizsgálatból
· a tartalom szintjén nehezen kivitelezhető az elemzés
- a formalizmus és a prágai iskola döntő jelentőséget tulajdonít az újításnak az irodalomban-> megközelítésük a modern korra jellemző esztétikai mércéket vetíti vissza a korábbi irodalomra is
Roman Jakobson nyelvészeti poétikája
- a prágai iskola azzal, hogy az irodalmi szöveget funkcionális struktúrának tekinti, totalitását hangsúlyozza, melyet az egyes alkotórészek kölcsönhatása hoz létre
- Jakobson ragaszkodik hozzá, hogy a költői és nem költői szövegek közti különbséget tisztán nyelvészeti eszközökkel is meghatározhatjuk
- Poétika: azzal foglalkozik, mitől lesz egy verbális üzenetből műalkotás
- Jakobson tanulmánya a legerősebb formában fogalmazza meg a nyelvészet irodalomtudományi jelentőségét
- A prágai iskola szerint a költői szövegek egy norma megsértésével különböztetik meg magukat más szövegektől, J. másfajta empirikus nyelvészeti kritériumot javasol
- szelekciós és kombinációs tengely= Saussure különbségtétele a nyelvi hiánnyal és a nyelvi jelenléttel összefüggő kapcsolatok között
- minden nyelvi üzenet egy kettős folyamat terméke
1. az üzenetben meg nem jelenő, de a kódban (= langue) asszociált elemek kiválasztása
2. a kiválasztott elemek összekombinálása egy szekvenciává
- a szekvenciában megjelenő elemek kapcsolatát az érintkezés jellemzi, a jelen nem lévő elemekét (Saussure- asszociatív kapcs.) a hasonlóság vagy egyenértékűség
- az egyenértékűség a verbális szekvencia jelen lévő tényezői között is domináns szerephez jut- összeolvad 2 aspektusa, amit Jakobson a nyelv kétpólusú struktúrájának nevez
- az egyenértékűség-kapcsolatok legalább 2 különböző típusú struktúrát fognak át:
· a nyelvi forma azonnal szembeötlő hasonlóságait (szintagmatikus struktúrák)
· olyan, nyelvtani és más klasszifikációknak megfelelő csoportosításokat, melyek észrevehetősége attól függ, mennyire képes az olvasó kategorizálni a szöveg nyelvtani jellegzetességeit (paradigmatikus kapcsolatok)
- Jakobson a költői nyelv teljes hatásának technikai magyarázatát nyújtja, nem az olvasó tudatos megértének leírását v. értelmezését
- Mindkét fajta egyenértékűség megkülönböztető jegye a költői nyelv jelentős részének
- az a kérdés, milyen jelentőséget és funkciót tulajdonítunk ezen jellemzőkek, amennyiben jelen vannak
- Jakobson elemzései az egyenértékűség kimutatására irányulnak, ritka a jelentőségük elemzése
- A vers hatásai: a rend és szimmetria velünk született vágyát elégítik ki, megkönnyebülést és meglepetést keltenek
- Nyelvészet és poétika c. írás: ezek azok az eszközök, melyek segítségével a költői üzenet önmagára irányítja a figyelmet, ezzel elmélyítve a jelek és tárgyak dichotómiáját
- Mukarovsky szerint az üzenetre való beállítódást egy normától való eltérés hozza létre (Tézisek c. írás), Jakobson szerint a költői szöveg sajátos szimmetriája v. konvergenciája játssza ezt a szerepet
- Az üzenetre való beállítódás a valóság megújult érzékeléséhez vezet
- A költészetben a verbális forma szintjén jellemző párhuzamosságok, szimmetriák arra indítják az olvasót, hogy hasonló szimmetriákat keressen a jelentés szintjén is- ez többértelműséghez vezet
- Az ilyen összefüggéseket az hozza létre, hogy az olvasó a maga érzékenységét és tapasztalatát beleviszi a szövegbe
- Jakobson elméletének érdekessége: megmutatja az irodalom nyelvészeti megközelítésének erényeit és korlátait is
Stilisztika
- prágai iskola, Jakobson:
· mind2 a szöveg specifikusan irodalmi vagy költői sajátosságait próbálja meghatározni
· e definícióban domináns szerepet szán a nyelvnek
· szöveg~ szerző, szöveg~ valóság viszonyait csak másodlagos szempontnak tekintik
· hasonló az olvasóról tartott elképzelésük: nem veszik számításba az olvasó esetleges hozzájárulását a szöveghez
- a prágai iskolát, Jakobson téziseit manapság a stilisztikának nevezett tárgy részeként kezelik
- a stilisztikai művek bár a nyelvi forma felől közelítik meg az irodalmi szövegeket, nem állítják, hogy az irodalom alapvető vonásait tisztán nyelvészeti fogalmakkal írhatnánk le, nagyobb teret engednek más tényezőknek (pl. olvasó szerepe)
- stilisztika: az irodalomtudomány azon ága, mely a szövegek nyelvi formájával foglalkozik (-> stílus= irodalmi nyelvhasználat) + az általános nyelvészet azon ága, mely a nem irodalmi nyelvhasználat változatait tanulmányozza (főként azon változatokat, melyek a nyelvhasználat kontextusával függenek össze)
- az irodalom nyelvének /stílusának felfogásai az irodalmi stilisztikában:
1. díszítmény stilisztikája
· legrégebbi elképzlés
· feltételezi, hogy az írást automatikusan szebbé teszik biz. Standardizált nyelvi díszítmények /ornatus/- költői alakzatok (metafora, hiperbola, stb.)
· használatát z írás különböző típusai által megkövetelt hangnem összefüggésében értelmezték- a dekórum elvével összhangban
· példa: Auerbach: Mimézis (1942-45)- a valóság ábrázolásának történetével foglalkozik a nyugati irodalomban, a nagy stílus klasszikus elmélete, a komoly tárgyakkal foglalkozó stílusnak nem realisztikusnak kell lennie, hanem kifinomult nyelvet kell használnia, különféle stílusszinteket nem szabad vegyíteni
2. önmagára utalás stilisztikája
§ az egyenértékűség- struktúrák a figyelem a nyelvi üzenet egészére való irányítását szolgálják
3. ábrázolás stilisztikája
· nyelvhasználat, mely tükrözi v. megerősíti a szöveg tartalmát
4. modor stilisztikája
· egy szövegre, egy szerző életművére, egy írócsoport műveire, irodalmi korszakra sajátosan jellemző nyelvhasználat
· a stílust ilyenkor vmi szövegen kívüli dologgal kapcsoljuk össze
· tekinthetjük a szerzői személyiség kifejeződésének (Buffon: „a stílus maga az ember”)
· a stílust a külső kapcsolódási pontoktól függetlenül is felfoghatjuk modorként (pl. megpróbálhatjuk azonosítani a szöveg nyelvhasználatának sajátos mintáit)
- a kategóriák átfedhetik egymást, rávilágítanak a stilisztikai és nyelvészeti kutatások különbségeire
- 1. és 2. az irodalmi nyelv ált. sajátosságaival foglalkozik, 3. és 4. a szerzők és szövegek egyedi vonásaival
- 1. és 2. között sok a közös vonás, mivel mind2 magában foglalja a standardtól való eltérés gondolatát- különbség: 1. szerint az eltérés egy irányban képzelhető el (megemelés, kidolgozás) érzelmi hatás érdekében, 2. szerint bármilyen irányban végbemehet, nem kell feltétlenül érzelmi hatáshoz kapcsolódnia
- Riffaterre stilisztikai funkciója: az üzenetre való beállítódás, de ez nem az egyenértékűségek terméke, nem külső normák megsértéséből ered, hanem a szöveg által teremtett normák megsértéséből
- A stílus nyelvi szabályosság létrehozása, mely várakozásokat ébreszt az olvasóban
- R. szerint a normális nyelv maga is stilisztikai hatások forrása lehet egy szövegben
- R. javaslata: az átlagosan művelt olvasókat tekintsük informátornak az objektív stíluselemzéshez, akik rámutatnak a szöveg pontjaira, ahol a nyelv meglepetéseket kelt (R. később a szuperolvasót javasolja)
-
- R. felismerései egy lépéssel tovább viszik Jakobson álláspontját, ám R. nem számol a stílus sokféleségével és változékonyságával
- A stílus ábrázolásként való felfogása: a stílust az irodalmi tartalom hozzávetőleges értelmezéséhez próbálja kötni – legismertebb példa: Leo Spitzer munkássága
- Spitzer: az egyes szövegekre koncentráló stíluselemzést dolgozott ki
· Nyelvészet és irodalom c. tanulmánykötet (1948) : S. módszerét filológiai körnek nevezi
·
|