NORVÉGIA GAZDASÁGA

Gazdasági növekedés
Norvégia magasan fejlett, nyitott, export-orientált gazdasággal rendelkező ipari ország. A világ egyik leggazdagabb országának tartják, és ugyancsak a világranglisták élén áll az életszínvonal, a várható élettartam, az általános egészségi állapot és a lakásviszonyok tekintetében is.
A kimagasló anyagi jólét részben a bőségesen fellelhető természeti kincsekkel magyarázható, részben pedig annak tulajdonítható, hogy a legnagyobb piacok közelsége folytán Norvégia is részese lehetett a Nyugat-Európában végbemenő iparosodásnak. Norvégia megtette a gazdasági növekedés biztosításához szükséges átszervezési intézkedéseket. Az extenzív kereskedelem, valamint a más országokkal való kapcsolattartás a norvég ipar számára megteremtette a haladó gazdaság kifejlesztéséhez szükséges alapokat. Ugyancsak a növekedést segítették elő a nagy termelési beruházások, a jobb és kiterjedtebb oktatás, valamint az iparban és a közügyek intézésében jelentkező technikai tudás és szervezési szakértelem.
Norvégiát a XX. században a folyamatos és erőteljes gazdasági növekedés jellemezte. 1970 után a mélytengeri olajipar kulcsszerepet játszott a norvég gazdaságban. Norvégia földterületének mindössze 21 százaléka termékeny (3 százalék megművelt terület, 18 százalék erdő). Norvégia ugyan nem tagja az Európai Uniónak (EU), de mint az EU-tagállamok és az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országai között létrejött Európai Gazdasági Térségről (EGT) szóló megállapodás aláírója részt vesz az EU közös piacában.

Gazdaságpolitika
Norvégia gazdaságpolitikájának célja a munkanélküliség és az infláció elkerülése, a gazdasági növekedés ösztönzése, továbbá az ipar szerkezetének alakítása és a bevételek elosztása.
Az iparilag kevésbé fejlett vidékeken alacsonyabbak az adók, és külön ezzel a céllal létesített hitelintézetek támogatják a hagyományos iparágakat, a mezőgazdaságot, a halászatot és egyéb iparágakat. Ennek a támogatási rendszernek az a célja, hogy elősegítse az innovációt, fenntartsa a hagyományos iparágakat, illetve hogy meggátolja a helyi ipar hirtelen eltűnését.
A központi hatóságok a pénzügy- és hitelpolitika mellett érvényt szereztek a jövedelempolitika elvének is, mely többek között a bértárgyalások, és a mezőgazdaságból és halászatból élő települések különböző tárgyalásainak befolyásolására hozott intézkedéseket jelenti.
Az új iparágak fejlődését a kutatásra és fejlesztésre fordított költségek után járó adókedvezmények, továbbá a kutatásfejlesztésre előirányzott állami támogatások serkentik.

Vegyes gazdaság
A norvég gazdaságot általában mint vegyes gazdaságot jellemzik, ahol a kapitalista piacgazdaság mellett egyértelműen megmutatkozik az állami részvétel hatása is.
A többi nyugat-európai országhoz hasonlóan a legtöbb iparág fejlődését nagy mértékben a magán-tulajdon és a magánszektor irányította. Bizonyos iparágak azonban állami tulajdonban vannak, vagy az állam tartja fenn őket. Az állami tulajdon jelenlétével és a magánszektor szabályozásával a norvég gazdaság a piac- és tervgazdaságot kombinálja. Az állami irányítás adók, vámilletékek és támogatások formájában nyilvánul meg. De megmutatkozik az engedélyezési rendszerben, és a munkakörnyezeti, könyvviteli, környezetvédelmi és bizonyos termékekkel kapcsolatos előírásokban is.  Az 1990-es évek során az iparban jelentkező állami tulajdon egyre inkább tiszta tőkebefektetés formájában érvényesül.
Az ipari szektor többnyire magántulajdonban van, de Norvégia legnagyobb vállalatainak, mint pl. a Statoil és a Norsk Hydro, az állam a legnagyobb részvényese. A Statoil (állami tulajdonban levő norvég olajtársaság) kiemelkedő szerepet játszik Norvégia mélytengeri olajiparában, továbbá a petrokémia, olajfinomítás és olajértékesítés terén. A mezőgazdaság és halászat magántulajdonban van, leszámítva a fakitermelésre alkalmas erdőterület tíz százalékát, mely állami tulajdon.
A bankszektoron belül többnyire állami tulajdonban levő bankok állnak a gazdasági élet különböző szereplőinek (mezőgazdaság, halászat, nehézipar) és a közigazgatási intézmények rendelkezésére, továbbá állami pénzintézetek nyújtanak hitelt a regionális fejlesztésekhez, lakásépítéshez és a tanulmányok finanszírozásához. A vízi erőművek és villamosenergia-termelő telepek  jelentős része szintén állami tulajdonban van. Bár a vasút és a posta állami monopóliumot képeznek, az állami tulajdonban levő cégek számára szavatolt a teljeskörű szabadság, ami azonban egyre élesedő versenyhelyzetet von maga után.
A norvég gazdaságban is fokozatosan csökken az állami szerepvállalás.

Munkaerőpiac
A magas foglalkoztatottság volt a II. világháborút követő norvég politika egyik legfontosabb prioritása. Az 1970-es években az Északi-tengerben talált olajmezők kiépítése és az aktív munkaerőpolitika következtében Norvégiában jóval alacsonyabb volt a munkanélküliség, mint a többi ipari országban. Az 1980-as évekre azonban a gazdaság globalizálódásának hatására Norvégiában is egyre érezhetőbbek lettek a világgazdasági tendenciák, és a munkanélküliségi mutatók jelenleg a nemzetközi szinten tapasztalható ingadozást tükrözik. 2002-ben 3,9 százalékos volt a munkanélküliségi ráta.
A norvég munkaerőpolitika egyik legjelentősebb eszközét a megyei és települési szinten létrehozott állami foglalkoztatási központok hálózata képezi. A hatóságok több rétű foglalkoztatási intézkedéseket hoztak, többek között munkabér-támogatásban részesítik azokat a cégeket, melyek új alkalmazottakat foglalkoztatnak. Meg kell említeni továbbá a különböző tréningeket és állásbörze-programokat, valamint a korlátozott munkavállalási lehetőséggel rendelkezők számára hozott speciális intézkedéseket.
Az Északi-tengerre épülő olajipar sok új munkahelyet teremtett, ezzel együtt az 1980-as évek elején a munkanélküliség növekedni kezdett. 1987-88-tól kezdődően a világgazdaság Norvégiára is kiható problémái a munkanélküliségi mutatók újabb, és ezúttal komolyabb emelkedését vonták maguk után.

Villamosenergia
Norvégia a hatodik legnagyobb vízi energia előállító a világon. Norvégia és a többi ország között végbemenő energiakereskedelem a Nordel és a Nord Pool, a skandináv energia csere-program keretein belül történik.
Az elektromos áram iránt mutatkozó növekvő igényeket hagyományosan új vízi erőművek építésével elégítették ki. Az 1990-es évek közepén azonban kormánydöntés született két gázerőmű létesítéséről. A gázerőművek építését Norvégiában heves vita kísérte, a környezetvédők pedig tiltakoztak ellene.

Nukleáris energiával kapcsolatos kutatásokat is folytattak, de az atomenergia bevezetésére vonatkozó terveket a Storting (norvég országgyűlés) 1979-ben elvetette.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az 1960-as évek vége felé Norvégia az olaj-korszakba lépett, és 1975-re már nettó olaj és gáz exportáló országgá vált. Noha jelentős növekedés mutatkozik a természetes gáz termelése terén is, az energiaszektorban az olaj marad az elsődleges nyersanyag.
Az 1973-as olajválságot követően, mind a költségtakarékosság reményében, mind környezetkímélő meggondolásokból eredően, feléledt a nemzetközi érdeklődés a megújuló energiaforrások iránt. Norvégiában olyan új megújuló energiaforrások felhasználása merült fel, mint a hullámenergia, szélenergia, hőszivattyúk, továbbá a bioenergia olyan új formáit kisérletezték ki, mint a hőtermelésre használható különféle biomasszák, valamint a bioüzemanyagok (bioetanol és biodízel). Norvégiában a bioenergia képezi a legősibb energiaforrást, és fűtési célokra a tűzifa továbbra is igen jelentős energiaforrás marad.

Energiaforrások
Norvégiában igen nagy az egy főre jutó természetes energiaforrások aránya, melyek közül a vízi energia a legjelentősebb. Az ország topográfiája és hidrológiai adottságai a nyugati részeken hatalmas csapadékmennyiséget eredményeznek, és az esővíztöbblet vízesésekben és folyóvizekben gyűlik össze.
A kisfogyasztók másik fontos energiaforrása a norvég kontinentális talapzatban található kőolaj. A norvég kőolaj készletek becsült mennyisége 13.2 milliárd Sm3. Míg a kőolajtermékek jelentős része exportra kerül, az otthon hasznosított forrásokat üzemanyag gyártására, háztartások és ipari létesítmények fűtésére, valamint a petrokémiai iparban nyersanyagként használják.
A vízi energia mellett Norvégia különféle megújuló energiaforrásokkal is rendelkezik, mint például a hullámenergia, napenergia, szélenergia és a biomassza.
A fűtési igények kielégítésére részben a talaj és a környezet hőforrásai is alkalmasak, melyeket elektromos árammal működő hőszivattyúkkal lehet kitermelni.
+ napenergia kihasználása!!

Kőolaj
Norvégia Európa második legnagyobb olaj kitermelője és negyedik legnagyobb természetes gáz kitermelője. Nyersolajexport tekintetében 1996-ban Norvégia harmadik volt a világranglistán. A kőolaj kitermelése kizárólag mélytengeri körülmények között történik az Északi-tengerben és a Norvég-tengerben.
Üzemanyaggal és fűtőolajjal a hazai piac jelentős részét a Statoil Norge AS (állami tulajdonú norvég olajtársaság), a Hydro Texaco AS (fele-fele arányban a Texaco Inc és a Norsk Hydro tulajdona, utóbbi részben szintén állami tulajdon) és hat magáncég látja el.
Az utóbbi időben azonban egyre nagyobb érdeklődéssel fordulnak a természetes gáz felé, új marketinglehetőségeket dolgoztak ki, és nőtt a természetes gáztartalékok volumene is.