Modern pszichoanalitikus kritika

-         pszichoanalízis: eredetileg az elfojtás felszínre hozására és az elutasított tartalmak verbalizálására törekvő terápia, „beszélő kúra”

-         az irodalmat először a pszichoanalízis diskurzusának szolgálatába állították

-         fontos fórum: Imago (bécsi, lipcsei, zürichi megjelenésű folyóirat 1912-1937)- alapító: Otton Rank

-         Freud: Das Unheimliche c. tanulmány az Imagoban jelent meg 1919-ben (alap: E.T.Hoffman: Homokember)

-         A pszichoanalitikusok az irodalmi művet a fantáziával állították párhuzamba, egy adott szerző tüneteként kezelték

-         Freud saját szimbólumértelmezését a nyelv egészére kiterjeszti (vulgáris freudista szimbolizmus) pl. minden függőleges dolog~ fallosz

-         Modellek: 1. a tudattalan az a dinamikus alrendszer, amely olyan reprezentációhoz (főleg gyerekkori vágyak) kapcsolódik, melyek megpróbálnak bejutni a tudatba és ott aktiválódni-rejtett formában, kompromisszumos alakban (mivel nem elfogadhatóak a normális viselkedésben)

-         A klasszikus pszichoanalízisre támaszkodó kritikus az irodalmi szöveget az álom mintájára értelmezte, közvetlen viszonyt feltételezett a szerző és a szöveg között

-         Az álommunka a látens, tiltott álomgondolatokat biz. mentális folyamatok segítségével lefordítja a megengedett, manifeszt álomtörténetek nyelvére- ilyen folyamat a sűrítés és az eltolás (hasonlítanak a metafora és metonímia retorikai eljárásaira)

-         Sűrítés: azért kell, mert a manifeszt álomnak sokkal kevesebb tartalma van, mint a látensnek, több látens vágy is összesűrűsödik egy manifeszt elemben

-         Eltolás: a látens álomgondolatok biz. elemeit a manifeszt álomban más elemek váltják fel

-         A manifeszt álom elemei a látens álomgondolatok elemeit egy asszociációs láncolat révén serélik fel

-         A manifeszt álom középpontja nem esik egybe az álomgondolatok középpontjával

-         Jellemző a formai és esztétikai tényezők figyelmen kívül hagyása

 Klasszikus pszichoanalízis és az olvasó

-         klasszikus pszichoanalitikai kritika 2. szakasza: 1950-60

-         alapja: strukturális modell- Freud a psziché összetevőit 3 funkcióra osztja: 1. id (östönén, közvetlenül az ösztönös hajtóerőkhöz kapcs.), 2.ego (én, a hajtóerőket szabályozza), 3. szuperego (felettes én, feladata a kritikus ítélet)

-         a pszichoanalitikus kritika, mely az ego- pszichológiára épül, Ernst kris kreativitáselméletének hatása alatt alakult ki

-         Norman Holland: mi történik az olvasó és a szöveg között?

-         Az id-fantáziák és ego-védelmek fogalmaival írja le e viszonyt, szerinte az irodalomból eredő gyönyörűséget az adja, hogy a tudattalan vágyakat és félelmeket kulturálisan elfogadható jelentésekké alakítjuk át

-         A szöveg formája az elrejtés eszköze

-         Az olvasás az identitás újjáteremtése

-         Működésbe jönnek biz. defenzív stratégiák, melyek oly módon alakítják át a jelentéseket, hogy az olvasó identitása alkalmazkodhassék

-         A klasszikus pszichoanalízis az analitikus és a páciens tranzakcióinak szintjén betekintést enged az elbeszélés struktúrájába

-         Freud rájött, hogy az elbeszélésbe fiktív elemek keverednek

-         Brooks- párhuzamot von a pszichoanalízisben megjelenő elbeszélés és az orosz formalizmus elbeszélés-elmélete közt:

o       formalisták-fabula (események eredeti sorrendje) és szüzsé (sorrend, ahogy az események megjelennek)

o       az olvasó az analitikushoz hasonlóan a szüzsével kerül szembe, ennek alapján kell helyreállítania a fabulát

o       visszafelé kell haladni az időben