René Wellek – Austin Warren

Az irodalom elmélete

I)       Irodalom és irodalomkutatás

-        a szisztematikus kutatás alapvető módszerei: indukció, dedukció, analízis, szintézis, összehasonlítás

-        különbség van a természettudományok és a humán tanulmányok módszerei és céljai között

·          Dilthey: természettudomány: megmagyarázás, történelemtudomány: megértés

·          Xénopol: term.tud: ismétlődő tényekkel foglalkozik, tört.tud: egymási utáni tények

-        ma: a különbözőséget, sajátosságot vesszük alapul, mikor egy mű vagy egy szerző nagyságát vizsgáljuk (mi teszi különlegessé?): egyéniség és érték problémája

-        egyetlen műalkotás sem lehet egészen „egyedülálló”, hiszen akkor teljesen érthetetlen lenne

-        minden egyes irodalmi mű egyszerre általános és partikuláris, egyaránt egyedi és általános

-        az irodalomkritika és az irodalomtörténet-írás egyaránt arra törekszik, hogy egy-egy szerző, korszak vagy egy-egy nemzeti irodalom egyediségét jellemeze -> általános fogalmak szükségesek ehhez

II)     Az irodalom természete

-        Mi az irodalom? Mi nem irodalom?

·          1. irodalomnak tekintünk mindent, ami ki van nyomtatva

·          2. „nagy művekre” korlátozzuk az irodalom szót -> Ezek jelentősnek számítanak „irodalmi formájuk vagy előadásmódjuk miatt”. Ilyenkor a kritérium maga az esztétikai érték + a mű általános intellektuális jelentősége. Ez a felfogás pedagógiai szem­pont­ból is ajánlatos.

·          3. (Wellek-Warren) Az irodalom kifejezést a művészi, azaz az „imaginatív” (képzelet alkotta) irodalomra korlátozzuk.

-        egy következetes irodalomfogalomnak a „szóbeli irodalmat” is magába kell foglalnia

-        a nyelv az irodalom anyaga

-        különbséget kell tennünk a nyelv irodalmi, mindennapi és tudományos használata között

-        az ideális tudományos nyelv tisztán „denotatív”: arra törekszik, hogy egyértelmű legyen a megfelelés jel és jelölt között – a jel önkényes

-        irodalmi nyelvnek van expresszív oldala is: közvetíti az író vagy a beszélő hangulatát és magatartását

-        az irodalmi nyelv sokkal mélyebben össze van nőve a nyelv történeti struktúrájával

-        irodalmi és mindennapi nyelv: előbbi jóval céltudatosabb és szisztematikusabban aknázza ki a nyelvi lehetőségeket

-        gyakorlati megkülönböztetés: „érdek nélküli kontempláció”, „esztétikai távolság”, „keretbe foglalás”

-        átmeneti formák: esszé, életrajz, retorikus irodalom nagy része

-        (W-W) legcélszerűbb, ha azokat a műveket tekintjük az irodalom részének, amelyekben az esztétikai funkció uralkodik

-        a művészi irodalom magvát a hagyományos műfajokban (műnemekben), a lírában, az epikában, a drámában kell keresnünk – amit jelölnek, fikció, a képzelet világába tartozik

-        egy regénybeli szereplő csupán azokból a mondatokból jön létre, amelyek leírására szolgálnak, illetve amelyeket a szerző a szájába ad – nincs se múltja, se jövője, s olykor életfolytonossága sincs

-        az irodalom megkülönböztető vonásai (valakik szerint): fiktív jelleg, invenció, képzelőerő ® a fikció minden formáját magába foglalja, még a legrosszabb regényt, a legrosszabb költeményt és a legrosszabb drámát is ® ugyanis ha valamire azt mondjuk, hogy művészet, ezzel még nem értékeltük

-        a „képzeleti” (imaginative) irodalom nem feltétlenül használ képeket – a fiktív közlésnek, s így az irodalom nagy részének nem elengedhetetlen tartozéka a képszerűség

-        az író legfeljebb valamilyen sematizált körvonalat vagy egyetlen fizikai vonást idéz fel

-        a metafora ott bujkál mindennapi nyelvünk majd minden formájában, s nyíltan felszínre kerül a szlengben és a közmondásokban

-        a költészet megújítja és tudatosítja bennünk a nyelvnek ezt a metaforikus jellegét éppúgy, mint ahogy felhasználja civilizációnk szimbólumait és mítoszait

-        különbségtevések irodalom és nem irodalom között – a szervezettség, a személyes kifejezés, a közvetítő közeg realizálása és kiaknázása, a gyakorlati cél hiánya, a fiktív jelleg

-        az irodalmi műalkotás nem egyszerű tárgy, hanem inkább nagyon is komplex, rétegezett jellegű, sokjelentésű és –viszonylatú szervezet

-        a műalkotás korszerű elemzésének komplexebb kérdésekkel kell kezdődnie: a mű létezésmódját és rétegeinek rendszerét kell mindenekelőtt megvizsgálnia

III)  Az irodalom funkciója

-        az irodalom természete és funkciója korrelatív

-        egy tárgy természete funkciójából következik: az, amire használható

·          művészet a művészetért

·          Pope: „a költészet a lelki épülés eszköze” ® didaktikus eretnekség

·          reneszánsz doktrína: a költemény élvezet nyújt és tanít; azáltal tanít, hogy élvezetet nyújt

-        az irodalom természete és funkciója lényeges változást nem mutat

-        dulce et utile (a költészet kellemes és hasznos) /Horatius/

·          élvezet, tanítás, propaganda, hangzás és kép, játék, munka

·          Hasznos az, ami nem időfecsérlés, ami nem csak az időtöltés egy formája, hanem olyasmi, ami komoly figyelemre érdemes. Kellemes az, ami nem unalmas, ami nem kötelesség, ami önmaga jutalma.

·          hasznos-e a ponyva?

·          mindenféle művészet „kellemes” és „hasznos” a megfelelő műélvezők számára

·          „magasabb rendű élvezet”

·          esztétikai komolyság, a percepció komolysága

-       van-e funkciója vagy vannak-e funkciói az irodalomnak?

·          a gyakorlatban az irodalom nyilvánvalóan sok minden mást helyettesíthet

-        van-e olyan hatása, haszna, amelyet ilyen mértékben semmi más nem nyújthat?

·          önálló érték rejlik az irodalomban

·          a költészet a megismerés egyik formája

·          az irodalom olyan sajátszerűségek megismerését teszi lehetővé, melyekkel a tudomány és a filozófia nem foglalkozik

·          az irodalom általánosabb, mint a történelem és az életrajzírás, de partikulárisabb, mint a pszichológia vagy a szociológia

·          „tipikus” és „individuális” ® a típust az egyénen vagy az egyént a típuson keresztül mutatja

·          minden emberben, még a legegyszerűbb emberben is, típusok találkoznak össze vagy fonódnak eggyé

·          a dráma és a regény egyik ismeretadó értéke a pszichológiai tapasztalatban keresendő: „a regényíró többet tud az emberi természetről, mint a pszichológus” (Dosztojevszkij, Shakespeare, Ibsen, Balzac)

-        az igazság az irodalomban is ugyanaz, mint irodalmon kívül, azaz szisztematikus, nyilvánosan bizonyítható ismeret

·          az irodalom igazságán érthetjük egyrészt az irodalomban előforduló igazságot

·          másrészt: az igazság két- vagy többalakúságát tételezhetjük föl; különböző megismerésmódokat

·          a megismerés két alapvető típusa: a tudományos ® diszkurzív (bizonyító); a művészi ® megjelenítő

·          megjelenítő szimbolizmusa megismerés egyik formája

·          irodalom ® propaganda; az író nem az igazság fölfedezője, hanem rábeszélő ügynöke „tudatos vagy nem tudatos törekvés úgy befolyásolni az olvasót, hogy fogadja el valaki másnak az életfelfogását”

·          irodalom művésze: „felelőtlen propagandista”

·          művészi koherencia=művészi logika

-        „katarzis” (szó eredete: Arisztotelész: Poétika)

·          az irodalom funkciója az, hogy levezesse bennünk – az írókban vagy az olvasókban – az érzelmek feszültségét ® egy tragédia nézője vagy egy regény olvasója tehát megkönnyebbülést, felszabadulást érez, érzelmei gyújtópontot találnak, a az esztétikai élményt „a lélek nyugalma” követi

·          megszabadít-e az irodalom érzelmeinktől, vagy felkelti őket?

·          szükségszerű-e, hogy a művészet mindig katartikus legyen?

-        „a szépség mentsége: létezése” (Emerson)

-        mi a költészet haszna?

-        a költészetnek sok lehetséges funkciója van, első és legfőbb az, hogy hű legyen önnön természetéhez

IV)  Az irodalomelmélet, a kritika és az irodalomtörténet-írás

-        „literary scholarship” (búvárkodás az irodalomban)

-        „philology” (filológia)

-        „kutatás”

-        az irodalom egyidejű rendként való felfogása

-        az irodalom egy kronológiai rendhez s a történeti folyamathoz szervesen tartozó művek sora

-        irodalom elveit és kritériumait tanulmányozzuk vagy a konkrét irodalmi alkotásokat

-        elszigetelten vagy időrendi sorban

-        irodalomelmélet: irodalom elveinek, kategóriáinak, kritériumainak és az ehhez hasonló jelenségeknek tanulmányozása

-        konkrét művek tanulmányozása: irodalomkritika és irodalomtörténet

-        az elmélet és a gyakorlat kölcsönösen áthatják egymást

-        minden kor önmagában teljes egység, s benne a maga külön, mással össze nem mérhető költészeti típusa fejeződik ki

-        a műalkotást saját kora s valamennyi későbbi korszak értékeinek viszonylatában kell látnunk

-        a műalkotás egyszerre „örök” (azaz megőriz bizonyos azonosságot) és „történeti” (azaz kimutatható fejlődésfolyamaton megy keresztül)

-        relativizmus, abszolutizálás

-        perspektivizmus: egy költészet, egy irodalom van, melynek különböző korszakai összemérhetők, s amely fejlődő, változó, lehetőségekben gazdag jelenség

-        élő szerzők tudományos vizsgálata ® probléma: nincs teljes életmű és távlat

V)    Általános, összehasonlító és nemzeti irodalomtörténet

-        irodalommal foglalkozó tanulmányok: elmélet, történet, kritika

-        összehasonlító:

·          1: a szóbeli irodalom, különösen a népmesei témák és vándorlásuk tanulmányozása; hogyan és mikor kerültek bele a „magasabb”, a „művészi” irodalomba

·          a szájhagyomány tanulmányozása szerves része az irodalomtudománynak, mivel elválaszthatatlan az írott művek tanulmányozásától, s mert mindig volt és máig is van folyamatos kölcsönhatás a szóbeli és az írott formájú irodalom között

·          a felsőbb osztályok irodalma a népköltészetet mélyrehatóan befolyásolta

·          számos alapvető irodalmi műfaj és téma népi eredetű

·          a folkloristák mind nagyobb figyelmet fordítanak a modellek, formák és eszközök tanulmányozására, az irodalmi formák morfológiájára, a mese előadójának, narrátorának és közönségének problémájára

·          2: két vagy több irodalom közötti viszonyok tanulmányozása

·          3: az irodalom egészére, a „világirodalomra”, az „általános” vagy „egyetemes” irodalomra irányul

-        nemzeti:

·          világirodalom: jelentheti a klasszikusok nagy kincsesházát, így a terminus a „remekművek” szinonimájává vált

·          nemzetek fölötti irodalomtörténet

·          germán, román, szláv irodalmak

·          a témák és formák, eszközök és műfajok története nyilvánvalóan nemzetközi. legtöbb műfajunk a görög és a római irodalomból származik, de a középkor folyamán jelentős változásokon mentek keresztül, s számuk is nagymértékben gyarapodott

·          középponti kérdés a „nemzeti jelleg” meghatározása, és az, hogy mennyiben járulnak hozzá az egyes nemzetek külön-külön az általános irodalmi folyamathoz

·          önálló nemzeti irodalmak-e az egyazon nyelven írott irodalmak; az amerikai és a modern ír irodalom bizonyosan azok

·          Az egyetemes irodalom és a nemzeti irodalmak feltételezik egymást. Egy mindenütt megjelenő európai konvenció minden egyes országban módosul; az egyes országokban külön kisugárzó központok is vannak, s vannak rendkívüli, egyénileg kimagasló alakok, akiknek hatása révén válik el az egyik nemzeti tradíció a másiktól.