PLATÓN: AZ ÁLLAM

Dialogikus formában íródott: szereplők között párbeszéd folyik, de a szereplők nem egyenrangúak, hanem a dialógusok főszereplője Szókratész (akinek filozófiájával szinte csak itt találkozhatunk, ezen kívül jelentősebb egyedül Xenophón: Emlékezések Szókratészről c. műve).

Platón-Szókratész műfaj: korai dialógusok közel állnak eredeti Szókratész-filozófiához, de Platón fejlődésével eltávolodik ettől, innentől kezdve Szókratész Platón szócsöve lesz

Platón feldolgozza a megelőző filozófiai hagyományt, integrálja azt saját nézetrendszerébe; akikre reagál:

ˇ        Pardemidész: filozófiája, hogy a létező egy és mozdulatlan – a nem létezőre gondolni sem szabad, de nem is lehetséges. Különbség van a tapasztalható és a valódi világ között, a megismerés nyelvi-logikai eszközökkel történik, de csak a létező az, ami megismerhető.
A létező egy, mert: ha 2 részre oszlana, akkor valami el kéne, hogy válassza; ha ez a valami egy létező dolog, akkor nem választhatja szét a létezőt, mivel annak a része, ha viszont nem létező, akkor nincs J, tehát a létező: egy.
Ez a felfogás hasonlít Zédón látszat-ellentmondásaihoz, pl. a gyorslábú Akhilleusz és a teknősbéka esete: elméletben ha Akhilleusz akármilyen kis előnyt ad a teknősnek a futóversenyben, sohasem érheti utol, mert előbb be kell hoznia a teknős előnyét, de mire behozná, a teknős már – ha csak kicsit is – továbbhaladt, így ezt megint be kéne hoznia. Tehát a folyamat a végtelenségig ismétlődik; ez az ellentmondás a tapasztalati és az értelmi megismerés között (mert ugye a tapasztalat az, hogy Akhilleusz seperc alatt beéri és lehagyja a teknőst). Pardemidész és Zédón elméletei képezik Platón ideatanának alapját.

ˇ        Hérakleitosz: Platón kritizálja elméletét, miszerint minden mozog és örökké változik + a tűz a legfőbb akhé (őselv), ez a világ logikai mintája (hiszen megfoghatatlan, állandóan változik – „nem lehet kétszer ugyanabba a patakba lépni”). Platón szerint az értelmi próbálkozás a megismerésre ez alapján eleve kudarcra lenne ítélve, mivel nem lenne mit megragadni; szerinte a tapasztalati világ létezői valóban állandóan mozognak, változnak, de a megismerés során nem a változó létezők, hanem a bennük megtalálható, állandó lényeget ragadjuk meg gondolati úton (mivel ez nincs alárendelve a tapasztalati világ változásának).
Az így szerzett ismeret a tudás (mert amit megismertünk, az később sem változik meg, nem kell állandóan átértékelni) – a tudás a létezőre, a nem tudás a nem létezőre irányul. A tudás értelmi képességünk, de csak igazi filozófusok tehetnek rá szert, akik meg tudják különböztetni a valódi lényeget a látszattól – mert a látszat ismerete nem valódi tudás, hiszen az változik: ez a „vélekedés” vagy „sejtés” (de persze ez több a nem tudásnál, hiszen az a nem létezőre vonatkozik). A valódi megismerés túllép a sejtésen; pl. nem lennének szép dolgok, ha nem létezne maga a szépség – a megismeréshez pedig ezt kell meglelni.

Nem csak olyan létezés van, amely az érzékszerveinkkel tapasztalható, van egy másik alakja is (minden fogalomnak).

A különálló létezőből részesülnek az érzékszerveink.

Általános fogalmak: IDEÁK

Platón a lélekvándorlást elfogadta (itt az egyiptomi hatás érvényesül).

A lélekvándorlás gondolata majd Descartesnél lesz fontos. Platoónál a lélekvándorlás kedvező és pozitív elmélet, mert megalapozza evilági létünk és tevékenységünk felelősségét, gondolni kell a következményekre (a szerint születünk újjá, hogy hogyan éltük le az előző életünket).

Platón megállapítja, hogy a világban látható szép és jó dolgokat akkor látjuk igazán, ha észrevesszük a mélyebb gondolati tartalmat is – ezt is ismerni kell. Ismerni kell még a vonatkoztatási pontokat és szempontokat, amelyekhez képest helyezkednek el a szép és jó dolgok a világban. Vannak olyan emberek, akik a gondolati tartalmat nem is akarják felismerni, de ilyen emberek nem is képesek irányítani az államot. Látni kell az ideákat (gondolatokat, eszméket).

Őrök: a társadalom irányítói, feladatuk: a jó ideáját kell tanulmányozniuk.

Van-e a megismerésnek számunkra hasznos vonatkozása?

Nem, mert nem vesszük észre a mélyebb tartalmat, így tök fölösleges törekedni a megismerésre, mert nem vezet a felismerés boldogságához. Így a felismerés semmire sem jó.

Sok idea van, de mind a jóhoz viszonyítja magát. Van jó a ló ideájában, a szék ideájában… stb. Minden idea részesedik a jó ideájából, ha nem részesedik, akkor nincs értelme

Arisztotelész anyag és forma elmélete: a világ egy passzív anyag, ami az ideáktól kapja a formáját. Arisztotelész Platón elgondolásához készít keretet.

Platón nap hasonlata:

Mint ahogy a nap megvilágítja/láthatóvá teszi a látható dolgokat, úgy a jó ideája felismerhetővé teszi a felismerhető dolgokat.

Gondolati (eszmei) megismerés

Érzékelhető dolgok                              Csak megismerhető, de nem érzékelhető

dolgok (gondolati megismerés)

Párhuzamosság figyelhető meg Platón szerint:

Megvan a látható dolog és a látó szerv, a szem. Megvan a látás képessége (a szemben) és a láthatóság képessége. De még hiányzik egy közeg: a fény (közvetítő közeg, ami a napból ered)

                                  ↓

                               LÁTÁS

Megvan a megismerés tárgya és megvan a lélek. Megvan a megismerhetőség képessége és megvan a megismerés képessége is a lélekben. A közvetítő közeg az igazság.

                                                           ↓

                                                FELISMERÉS

Ha létrejön a megismerés, akkor beszélhetünk igazságról.

Honnan ered az igazság?

A fény a napból ered → az igazság  jó ideájából (a jó ideájából részesülnie kell annak a dolognak, amit megismerünk).

Más a jó és más a jó szülötte (pl. igazság).

Osztott vonal hasonlat:

4 féle lehet a megismerésünk tárgya és 4 féle a megismerő képesség (birtokosa a lélek).