René Descartes

Az újkori filozófia két áramlata halad párhuzamosan Kantig.

            - racionalista

            - empirista

Descartes racionalista.

Megbízható ismeretek rendszerét akarja kialakítani, mert úgy véli, hogy amit eddig tanult az nem megbízható. Mindent egyesével akar megvizsgálni, és amihez a legkisebb kétség is fér, azt elveti. Később ezt túl nagy feladatnak találja, hiszen túl sok az ismeret. Az Elmélkedésekben visszakozik, megvalósíthatatlannak véli a feladatot, hiszen az ismeretek száma végtelen. Másik megoldást talál: nem egyesével kell megvizsgálni az ismereteket, hanem az ismeretek között hierarchiát kell felállítani. Valódi feladat: elegendő csak az alapelveket alapos elemzés tárgyává tenni, így állíthatjuk fel a hierarchiát. Ha az alapelvek hamis ismeretekre épülnek, az oda tartozó összes elvet el kell vetni.

Milyen forrásból erednek a tévedések?

1. Amit látunk abban biztosak lehetünk - közvélekedés. Erre érzéki csalódásokkal cáfol rá D. De nem minden látvány csalódás.

2. Álom argomentum: ilyenkor a valóság az, hogy alszom. De álmomban ugyanolyan tapasztalatra teszek szert, mint amikor ébren vagyok. Olyan az álom, mint amikor a festő képzeletbeli tájat fest, vagy portrét. Csak a képzeletünkben van meg az az ember, akit lefest. Az elemek, amikből az álom összeáll valósak. De lehet olyan festmény is, int álom is, amely semmi sem igaz. Csak színeket és formákat látunk (a kortárs művészetre kell gondolni). A festőnek kellenek a színek, ezek nélkül nem tud festeni, mint ahogy álmodni sem tudunk színek nélkül.

3. Démon argomentum: Isten közvetlenül ültet belénk gondolatokat, akár ébren vagyok, akár nem. Isten úgy teremtette meg Descartes megismerését, hogy ha valamiről D. azt hiszi, hogy igaz, akkor abban csalódjon. Isten, a végtelen jóság nem tenne ilyet, nem fér össze vele. A csaló Isten fogalma ellentmondásos volna. Elképzelhető Isten gonosz variánsa, egy démon, aki képes D.-t megtéveszteni. „Csaljon meg engem, ahogy csak akar, de azt nem tudja elérni, hogy ne engem tévesszen meg.” Ha minden gondolata is téves D.-nak, van egy igaz gondolata, az, hogy a démon őt téveszti meg, tehát D. létezik, ebben nem tudja őt megcsalni. Tehát D. az általános kételyt is vissza tudja verni.

Ekkor felvetül egy kérdés: mi vagyok én? ki vagyok én?

Van egy korlátozás: amíg engem megtévesztenek, addig nem lehet a létezésemben megtéveszteni. Csak ekkor lehetek biztos a létezésemben.

Gondolkodó lélek: nem tartozik ide a test meg az érzékszervek, csak a lényem gondolkodó eleme, amelyre igaz volt, hogy engem téveszt meg a démon.

Nem mondja ki szó szerint, de ez van benne: Gondolkodom, tehát vagyok.

A filozófia célja gyakorlati D. szerint.

Etika: milyen módon mondja meg, hogy mit kell tennünk?

Célja van: gyakorlati.

Az embernek (lelke halhatatlan) nem csak az e világi létét kell alapul venni. A cselekedeteknek erényesnek kell lenniük, hogy üdvözülhessünk.

Szükségesek a megfelelő ismeretek, mert ha azok nem igazak, akkor olyan cselekedeteket hajtunk végre, amik negatívak. Ez szűk intervallumban elenyészik, de hosszúban fontos.

A kétséget azért kell nagy fokon vizsgálni, hogy ez által a bizonyosság kritériumát is maximális fokon érjük el.

Nem szabad, hogy az emberek kétséges ismeretek tudatában hozzák meg döntéseiket.

Teológiai: Istentől kaptuk a megismerő képességet. Ha Isten nem biztosította a bizonyosság lehetőségét, mégis elítél minket, akkor Ő a bűnös és nem mi. Ez persze lehetetlen. Isten igazságos bíró és lehetővé tette számunkra a megismerés lehetőségét (jó és rossz felismerése).

Minden ember képes a megismerésre, csak rajtunk múlik, hogy használjuk-e vagy sem. Ha nem tudjuk belátni egy-egy tétel igaz voltát akkor inkább tartózkodjunk az ítélet hozástól.