Einar Haugen: Nyelv, Dialektus, Nemzet

1. A két legfőbb fogalom: nyelv és dialektus (language, dialect)

-        mit jelentenek külön-külön és hogyan különítjük el őket?

-        sok – vagy talán a legtöbb – nyelvet és dialektust még nem tanulmányozták és írták le kellőképpen, ezért számuk nem meghatározható

-        a köztük lévő határ bizonytalan és elmosódott (pl: az amerikai külön nyelv, vagy dialektus?)

-        az angol kifejezések eredete

§          mindkettő a franciából származik

§          a language került át előbb az angolba, kiszorítva a régebbi ’tongue’ és ’speech’ szavakat – egyébként maga a francia szó a latin ’lingua’-ból származik

§          a dialect vagy dialektus a görögből került át a reneszánsz idején

§          az antik görögöknél nem létezett egységes norma, az ún. dialektusok adott területek nevét viselték, ám ezek nem beszélt, hanem írott változatok voltak, s mindet más irodalmi célból használták (ion: történetírás, dór: vallási költemények, attikai: tragédiaköltészet)

§          az írott normákat a beszéltekre alapozták, melyek elkülönültek, de kapcsolódtak is egymáshoz

§          általános görög (common greek): rekonstruált nyelv – dialektusok összehasonlításából

§          a klasszikus kor után azonban eltűntek a dialektusok, a helyüket az athéni koiné norma vette át, hiszen e város vált a görögség hivatali és kulturális központjává

§          ez a görög modell az alapja a későbbi dialektus-fogalmaknak

-        a nyelv (language) utalhat egyetlen nyelvi normára, vagy jelentheti egymáshoz kapcsolódó normák csoportját

-        diakrón szempontból ez lehet olyan nyelv, amely épp felbomlóban van, vagy olyan, amely egységesülés következtében vált általánossá

-        a nyelvet mindig is feljebbvalónak tekintették a dialektusnál, ezért mondhatjuk, hogy minden dialektus nyelv, de nem minden nyelv dialektus (Haugen szerint)

2. Patois

-        a franciában egy harmadik kifejezés is kialakult, a patois, amelyet a beszélt nyelvre használnak

-        a dialektust a franciák egy adott nyelv helyi változatának tartják (Francia Akadémiai Szótár)

-        francia helyzet különleges: több regionális írott standard létezett, amelyet elnyomott a párizsi

-        a francia dialektusok regionálisak voltak, de funkciójukban nem különültek el, mint a görögöknél

-        a patois egy olyan normát jelent, amelyet nem használnak irodalmi (és hivatalos) célokra

-        itt kerül a képbe a nyelvek társadalmi funkciója: a patois-dialektus megkülönböztetés nem két nyelv között van, hanem egy nyelv két funkciója között

3. Presztízs

-        az angolban a patois kifejezés sosem terjedt igazán el, a dialektust használják helyette is

-        régebben az angolban a nyelv bármely speciális változatát dialektusnak nevezték (lawyer’s dialect - ügyvédi dialektus), manapság inkább csak a területi változatokra használják (pl: Irish dialect), ám nem használatos mondjuk a „londoni” vagy a „brit dialektus” elnevezés (ha utóbbinál a művelt angolra célzunk), ugyanis ezek magas presztízzsel rendelkeznek

-        az akcentus (accent) kifejezés használata érdekes: minden amerikai azt mondja az angolokról, hogy angol akcentusuk van „English accent”

-        a dialektus kifejezést inkább a vidéki, vagy alsóbb osztálybéli (lower-class) beszédre alkalmazzák

-        a standard normák létrejöttében fontos szerepet játszik az elit elkülönülése és a többi dialektus „elnyomása”

-        a dialektus általában olyan nyelv, amelyet az „előkelő világ” elutasított

-        egy dialektus csupán akkor válik „szalonképessé”, ha akcentussá „enyhül”, ugyanis azt „elfogadhatóbbnak” tartják – teljes szerkezetként nem méltányolják eléggé

-        általában jellemző, hogy a felsőbb osztályok nyelve válik a megnyilatkozás helyes formájává

-        a tizenkilencedik században úgy vélték, hogy a dialektusok közös tőről származnak, és ezáltal az angol és német nyelveket elkezdték a germán nyelv dialektusainak nevezni

-        a tizenkilencedik század közepén a nyelvcsaládok fogalma, mikor a nyelvek viszonyait a fához és annak ágaihoz hasonlították, átadta helyét az izoglossza-elméletnek

-        a hullám és részecske (particle?) elméletekből két további nézet alakult ki: az egyik a nyelvi struktúrákat egységes rendszerként – nyelvként – értelmezi, a másik több, egymást részben átfedő rendszerként – dialektusokként.

-        a particle-elmélet, amely egységként értelmezi a nyelvet, gyümölcsöző nézet, mivel lehetővé teszi egy kimerítő, önálló leírás létrehozását, ám nem ad magyarázatott arra, miként jöhet létre kommunikáció nyilvánvalóan más kódot alkalmazó emberek között

4. Struktúra és funkció

-        kimondhatjuk, hogy két egészen eltérő szemlélet létezik: a strukturális, amely magát a nyelvet írja le, valamint a funkcionális, amely a társadalmi szempontokat helyezi előtérbe, ám ez utóbbival inkább a szociolingvisztika foglalkozik

-        strukturális szempontból a nyelv és a dialektus hasonlításakor a „genetikai kapcsolat” játszik nagy szerepet

·          kölcsönös érthetőség szerepe

·          szinkron összehasonlítás

·          szemikommunikáció

-        funkcionális nézőpont

·          a nyelv egy olyan norma, amelyet a különböző nyelveket használók sajátjuk fölé helyeznek, egyfajta közvetítőként az eltérő dialektusok közt

·          a nyelv presztízse magasabb a dialektusénál

·           a dialektusokat néha fejletlen, kifejletlen nyelvként is meghatározzák

·          standard: kifejlett

·          Miben áll a fejletlenség? Abban, hogy a nyelvet nem használják minden lehetséges funkciójában. (pl irodalmi célra)

·          nem létezik visszamaradott, „fogyatékos” nyelv

·          vernakuláris: nem kifejlett nyelv

5. Nyelv és nemzet

-        a rómaiak és a görög terjesztették saját nyelvüket a meghódított területeken

-        az önálló nyelv az önállóság jelképe ma is – minden független nemzetnek önálló, kifejlett nyelvre van szüksége (amely minden területen alkalmazható)

-