Az irodalom elmélete 1. (Wellek)
2008.01.02. 21:34
...Irodalom és irodalomkutatás. Az irodalom természete. Az irodalom funkciója. Az irodalomelmélet, a kritika és az irodalomtörténet-írás. Általános, összehasonlító és nemzeti irodalomtörténet.
René Wellek – Austin Warren
Az irodalom elmélete
I) Irodalom és irodalomkutatás
- a szisztematikus kutatás alapvető módszerei: indukció, dedukció, analízis, szintézis, összehasonlítás
- különbség van a természettudományok és a humán tanulmányok módszerei és céljai között
· Dilthey: természettudomány: megmagyarázás, történelemtudomány: megértés
· Xénopol: term.tud: ismétlődő tényekkel foglalkozik, tört.tud: egymási utáni tények
- ma: a különbözőséget, sajátosságot vesszük alapul, mikor egy mű vagy egy szerző nagyságát vizsgáljuk (mi teszi különlegessé?): egyéniség és érték problémája
- egyetlen műalkotás sem lehet egészen „egyedülálló”, hiszen akkor teljesen érthetetlen lenne
- minden egyes irodalmi mű egyszerre általános és partikuláris, egyaránt egyedi és általános
- az irodalomkritika és az irodalomtörténet-írás egyaránt arra törekszik, hogy egy-egy szerző, korszak vagy egy-egy nemzeti irodalom egyediségét jellemeze -> általános fogalmak szükségesek ehhez
II) Az irodalom természete
- Mi az irodalom? Mi nem irodalom?
· 1. irodalomnak tekintünk mindent, ami ki van nyomtatva
· 2. „nagy művekre” korlátozzuk az irodalom szót -> Ezek jelentősnek számítanak „irodalmi formájuk vagy előadásmódjuk miatt”. Ilyenkor a kritérium maga az esztétikai érték + a mű általános intellektuális jelentősége. Ez a felfogás pedagógiai szempontból is ajánlatos.
· 3. (Wellek-Warren) Az irodalom kifejezést a művészi, azaz az „imaginatív” (képzelet alkotta) irodalomra korlátozzuk.
- egy következetes irodalomfogalomnak a „szóbeli irodalmat” is magába kell foglalnia
- a nyelv az irodalom anyaga
- különbséget kell tennünk a nyelv irodalmi, mindennapi és tudományos használata között
- az ideális tudományos nyelv tisztán „denotatív”: arra törekszik, hogy egyértelmű legyen a megfelelés jel és jelölt között – a jel önkényes
- irodalmi nyelvnek van expresszív oldala is: közvetíti az író vagy a beszélő hangulatát és magatartását
- az irodalmi nyelv sokkal mélyebben össze van nőve a nyelv történeti struktúrájával
- irodalmi és mindennapi nyelv: előbbi jóval céltudatosabb és szisztematikusabban aknázza ki a nyelvi lehetőségeket
- gyakorlati megkülönböztetés: „érdek nélküli kontempláció”, „esztétikai távolság”, „keretbe foglalás”
- átmeneti formák: esszé, életrajz, retorikus irodalom nagy része
- (W-W) legcélszerűbb, ha azokat a műveket tekintjük az irodalom részének, amelyekben az esztétikai funkció uralkodik
- a művészi irodalom magvát a hagyományos műfajokban (műnemekben), a lírában, az epikában, a drámában kell keresnünk – amit jelölnek, fikció, a képzelet világába tartozik
- egy regénybeli szereplő csupán azokból a mondatokból jön létre, amelyek leírására szolgálnak, illetve amelyeket a szerző a szájába ad – nincs se múltja, se jövője, s olykor életfolytonossága sincs
- az irodalom megkülönböztető vonásai (valakik szerint): fiktív jelleg, invenció, képzelőerő ® a fikció minden formáját magába foglalja, még a legrosszabb regényt, a legrosszabb költeményt és a legrosszabb drámát is ® ugyanis ha valamire azt mondjuk, hogy művészet, ezzel még nem értékeltük
- a „képzeleti” (imaginative) irodalom nem feltétlenül használ képeket – a fiktív közlésnek, s így az irodalom nagy részének nem elengedhetetlen tartozéka a képszerűség
- az író legfeljebb valamilyen sematizált körvonalat vagy egyetlen fizikai vonást idéz fel
- a metafora ott bujkál mindennapi nyelvünk majd minden formájában, s nyíltan felszínre kerül a szlengben és a közmondásokban
- a költészet megújítja és tudatosítja bennünk a nyelvnek ezt a metaforikus jellegét éppúgy, mint ahogy felhasználja civilizációnk szimbólumait és mítoszait
- különbségtevések irodalom és nem irodalom között – a szervezettség, a személyes kifejezés, a közvetítő közeg realizálása és kiaknázása, a gyakorlati cél hiánya, a fiktív jelleg
- az irodalmi műalkotás nem egyszerű tárgy, hanem inkább nagyon is komplex, rétegezett jellegű, sokjelentésű és –viszonylatú szervezet
- a műalkotás korszerű elemzésének komplexebb kérdésekkel kell kezdődnie: a mű létezésmódját és rétegeinek rendszerét kell mindenekelőtt megvizsgálnia
III) Az irodalom funkciója
- az irodalom természete és funkciója korrelatív
- egy tárgy természete funkciójából következik: az, amire használható
· művészet a művészetért
· Pope: „a költészet a lelki épülés eszköze” ® didaktikus eretnekség
· reneszánsz doktrína: a költemény élvezet nyújt és tanít; azáltal tanít, hogy élvezetet nyújt
- az irodalom természete és funkciója lényeges változást nem mutat
- dulce et utile (a költészet kellemes és hasznos) /Horatius/
· élvezet, tanítás, propaganda, hangzás és kép, játék, munka
· Hasznos az, ami nem időfecsérlés, ami nem csak az időtöltés egy formája, hanem olyasmi, ami komoly figyelemre érdemes. Kellemes az, ami nem unalmas, ami nem kötelesség, ami önmaga jutalma.
· hasznos-e a ponyva?
· mindenféle művészet „kellemes” és „hasznos” a megfelelő műélvezők számára
· „magasabb rendű élvezet”
· esztétikai komolyság, a percepció komolysága
- van-e funkciója vagy vannak-e funkciói az irodalomnak?
· a gyakorlatban az irodalom nyilvánvalóan sok minden mást helyettesíthet
- van-e olyan hatása, haszna, amelyet ilyen mértékben semmi más nem nyújthat?
· önálló érték rejlik az irodalomban
· a költészet a megismerés egyik formája
· az irodalom olyan sajátszerűségek megismerését teszi lehetővé, melyekkel a tudomány és a filozófia nem foglalkozik
· az irodalom általánosabb, mint a történelem és az életrajzírás, de partikulárisabb, mint a pszichológia vagy a szociológia
· „tipikus” és „individuális” ® a típust az egyénen vagy az egyént a típuson keresztül mutatja
· minden emberben, még a legegyszerűbb emberben is, típusok találkoznak össze vagy fonódnak eggyé
· a dráma és a regény egyik ismeretadó értéke a pszichológiai tapasztalatban keresendő: „a regényíró többet tud az emberi természetről, mint a pszichológus” (Dosztojevszkij, Shakespeare, Ibsen, Balzac)
- az igazság az irodalomban is ugyanaz, mint irodalmon kívül, azaz szisztematikus, nyilvánosan bizonyítható ismeret
· az irodalom igazságán érthetjük egyrészt az irodalomban előforduló igazságot
· másrészt: az igazság két- vagy többalakúságát tételezhetjük föl; különböző megismerésmódokat
· a megismerés két alapvető típusa: a tudományos ® diszkurzív (bizonyító); a művészi ® megjelenítő
· megjelenítő szimbolizmusa megismerés egyik formája
· irodalom ® propaganda; az író nem az igazság fölfedezője, hanem rábeszélő ügynöke „tudatos vagy nem tudatos törekvés úgy befolyásolni az olvasót, hogy fogadja el valaki másnak az életfelfogását”
· irodalom művésze: „felelőtlen propagandista”
· művészi koherencia=művészi logika
- „katarzis” (szó eredete: Arisztotelész: Poétika)
· az irodalom funkciója az, hogy levezesse bennünk – az írókban vagy az olvasókban – az érzelmek feszültségét ® egy tragédia nézője vagy egy regény olvasója tehát megkönnyebbülést, felszabadulást érez, érzelmei gyújtópontot találnak, a az esztétikai élményt „a lélek nyugalma” követi
· megszabadít-e az irodalom érzelmeinktől, vagy felkelti őket?
· szükségszerű-e, hogy a művészet mindig katartikus legyen?
- „a szépség mentsége: létezése” (Emerson)
- mi a költészet haszna?
- a költészetnek sok lehetséges funkciója van, első és legfőbb az, hogy hű legyen önnön természetéhez
IV) Az irodalomelmélet, a kritika és az irodalomtörténet-írás
- „literary scholarship” (búvárkodás az irodalomban)
- „philology” (filológia)
- „kutatás”
- az irodalom egyidejű rendként való felfogása
- az irodalom egy kronológiai rendhez s a történeti folyamathoz szervesen tartozó művek sora
- irodalom elveit és kritériumait tanulmányozzuk vagy a konkrét irodalmi alkotásokat
- elszigetelten vagy időrendi sorban
- irodalomelmélet: irodalom elveinek, kategóriáinak, kritériumainak és az ehhez hasonló jelenségeknek tanulmányozása
- konkrét művek tanulmányozása: irodalomkritika és irodalomtörténet
- az elmélet és a gyakorlat kölcsönösen áthatják egymást
- minden kor önmagában teljes egység, s benne a maga külön, mással össze nem mérhető költészeti típusa fejeződik ki
- a műalkotást saját kora s valamennyi későbbi korszak értékeinek viszonylatában kell látnunk
- a műalkotás egyszerre „örök” (azaz megőriz bizonyos azonosságot) és „történeti” (azaz kimutatható fejlődésfolyamaton megy keresztül)
- relativizmus, abszolutizálás
- perspektivizmus: egy költészet, egy irodalom van, melynek különböző korszakai összemérhetők, s amely fejlődő, változó, lehetőségekben gazdag jelenség
- élő szerzők tudományos vizsgálata ® probléma: nincs teljes életmű és távlat
V) Általános, összehasonlító és nemzeti irodalomtörténet
- irodalommal foglalkozó tanulmányok: elmélet, történet, kritika
- összehasonlító:
· 1: a szóbeli irodalom, különösen a népmesei témák és vándorlásuk tanulmányozása; hogyan és mikor kerültek bele a „magasabb”, a „művészi” irodalomba
· a szájhagyomány tanulmányozása szerves része az irodalomtudománynak, mivel elválaszthatatlan az írott művek tanulmányozásától, s mert mindig volt és máig is van folyamatos kölcsönhatás a szóbeli és az írott formájú irodalom között
· a felsőbb osztályok irodalma a népköltészetet mélyrehatóan befolyásolta
· számos alapvető irodalmi műfaj és téma népi eredetű
· a folkloristák mind nagyobb figyelmet fordítanak a modellek, formák és eszközök tanulmányozására, az irodalmi formák morfológiájára, a mese előadójának, narrátorának és közönségének problémájára
· 2: két vagy több irodalom közötti viszonyok tanulmányozása
· 3: az irodalom egészére, a „világirodalomra”, az „általános” vagy „egyetemes” irodalomra irányul
- nemzeti:
· világirodalom: jelentheti a klasszikusok nagy kincsesházát, így a terminus a „remekművek” szinonimájává vált
· nemzetek fölötti irodalomtörténet
· germán, román, szláv irodalmak
· a témák és formák, eszközök és műfajok története nyilvánvalóan nemzetközi. legtöbb műfajunk a görög és a római irodalomból származik, de a középkor folyamán jelentős változásokon mentek keresztül, s számuk is nagymértékben gyarapodott
· középponti kérdés a „nemzeti jelleg” meghatározása, és az, hogy mennyiben járulnak hozzá az egyes nemzetek külön-külön az általános irodalmi folyamathoz
· önálló nemzeti irodalmak-e az egyazon nyelven írott irodalmak; az amerikai és a modern ír irodalom bizonyosan azok
· Az egyetemes irodalom és a nemzeti irodalmak feltételezik egymást. Egy mindenütt megjelenő európai konvenció minden egyes országban módosul; az egyes országokban külön kisugárzó központok is vannak, s vannak rendkívüli, egyénileg kimagasló alakok, akiknek hatása révén válik el az egyik nemzeti tradíció a másiktól.
|