A modern nyelvészet és az irodalom nyelve

-         Saussure (svájci filológus és nyelvész)- strukturalizmus megteremtése-társadalmi és kulturális életminden formáját nyelvi jelegű, nyelvi jelekkel párhuzamba állítható jelek rendszerei vezérlik

-         genfi előadássorozat: 1906-1911-> Bevezetés az általános nyelvészetbe c. könyv

A jel fogalma Saussure-nél

-         a nyelvek rendszerek, melyek önkényes és differenciális jelekből állnak

-         1 nyelvi jel=1hangkép(v. ennek írott formája)+ fogalom

                            jelölő /signifiant/                            jelölt /signifié/

-         valóságos és nyelvi világ szétválasztása- a szavak határozzák meg a dolgok jelentését és nem fordítva- például: színskála: a színnevek mindenféle nyelv paradigmái

-         a jel funkciója a többi jelel való kapcsolatától, az ezektől való különbségektől függ, a szavakat egymástól való különbségeik alapján azonosítjuk

-         langue= nyelvi rendszer

-         parole= egyedi kommunikációs aktus (a rendszer hozza létre, határozza meg)

-         a vizsgálatok tárgya a langue

-         Saussure szembeállítja a nyelv szinkronikus és diakronikus vizsgálatát (1), ill. a szintagmatikus és asszociatív kapcs.-okat (2) a nyelvi rendszeren belül

1.      - régebben: diakronikus vizsgálatok- hogyan változik időben a nyelv, ez csak a nyelvi jelenségek részleges magyarázatát adja

-szinkronikus kutatás- hogyan működik a nyelv egy adott időben, mint rendszer

2.      - szintagmatikus terminus: szekvenciális v.  kobminatorikus kapcsolat, melyeket egy adott nyelvi rendszer megenged

- asszociatív kapcsolatok: hiány jellegű kapcsolatok, a nyelvi jel differenciális mivoltából következik

-         1szekvenciában úgy teremtünk értelmet 1 szónak, hogy más, a szekvenciában meg nem jelenő szavak háttere elé helyezzük

-         1 adott szó- különféle asszociációkötegek metszéspontja

-         formalizmus~ Saussure: sok közös felfogás, pl:  

                                              - funkció v. hatás vizsgálatán van a hangsúly

                                              - az érdekli, a nyelv hogyan alakítja át a dolgok észlelését

                                                    - rendszer és különbség fogalma központi jelentőségű

A prágai iskola

-         a formalizmus és a saussure-i elmélet (strukturalizmus) egyesítése programjukban

-         fontos szövegei: Tézisek (1929)

                                  Jan Mukarovsky írásai

-         nyelvtudomány: a nyelvi rendszer strukturális törvényeit kell tanulmányoznia

-         irodalomtudomány. A „struktúra” a formalista forma és eszköz fogalmakat váltja fel

-         a struktúra irodalmi szöveg esetén: az irodalmi szöveg jelek sora, melyben a jelölőket és jelölteket egyetlen bonyolult kapcsolatrendszer szabályozza

-         költői szöveg= funkcionális struktúra  (funkció elmélete: Jakobson: Nyelvészet és poétika, 1958)-> minden üzenetnek 6 különböző funkciója lehet:

1.      feladó-> emotív funkció (a feladó érzéseinek kifejezése)

2.      címzett-> konatív funkció (a befogadó attitűdjeinek befolyásolása)

3.      kontextus-> referenciális funkció (üzenet külső környezetének középpontba állítása)

4.      kód-> metanyelvi funkció (az üzenet nyelvtani jelenségre hívja fel a figyelmet)

5.      a kontaktus eszköze-> fatikus funkció (kifejezések, melyek célja jelenlétünk jelzése)

6.      az üzenet-> poétikai funkció (üzenet hangsúlyozása)

-         a funkciót az hozza létre, hogy az üzenet ezen tényezők egyikére koncentrál (ld. fent)

-         a felfogás előnye: nem szükséges abszolút értelemben különbséget tennünk a különféle típusú szövegek közt

-         1 szövegben több funkció is jelen lehet

-         fontos előrelépés a formalistákhoz képest: szemiotikai (szemiotika= szemiológia, jelek tanulmányozása a társ.-i életen belül) keretbe helyezték az elméleteket

-         a művészet a konvencionális jelrendszerek felborításával segít kitörni a nyelv börtönéből

-         tehát: a prágai iskola strukturalizmusa a formalista álláspont szemiotikai változata

-         a fő kutatási tárgy a szöveg, nem az irodalom egészének struktúrája (ld. 60-as évek strukturalizmusa)

-         strukturalista elemzés feladata: a fennálló irodalmi/nyelvi gyakorlattól eltérő dolgok azonosítása a szöveg 1szintjén, majd e szint struktúrájának összekapcsolása más szintekkel (így állapítja meg a szöveg egészének struktúráját)

-         a prágai iskola ellen szól:

·        nem állapítható meg objektív eszközökkel, hol végződik a szöveg struktúráját vizsgáló (végtelen a szöveg minden kompetensének kapcsolatait vizsgáló leírás a domináns fogalma ellenére-domináns: a legnagyobb fokú deformációt mutató szövegszintre irányítja a figyelmet)

·        további szelekciós szempontra is szükség van

·        nehéz kizárni a szubjektivitást a strukturális vizsgálatból

·        a tartalom szintjén nehezen kivitelezhető az elemzés

-         a formalizmus és a prágai iskola döntő jelentőséget tulajdonít az újításnak az irodalomban->   megközelítésük a modern korra jellemző esztétikai mércéket vetíti vissza a korábbi irodalomra is

Roman Jakobson nyelvészeti poétikája

-         a prágai iskola azzal, hogy az irodalmi szöveget funkcionális struktúrának tekinti, totalitását hangsúlyozza, melyet az egyes alkotórészek kölcsönhatása hoz létre

-         Jakobson ragaszkodik hozzá, hogy a költői és nem költői szövegek közti különbséget tisztán nyelvészeti eszközökkel is meghatározhatjuk

-         Poétika: azzal foglalkozik, mitől lesz egy verbális üzenetből műalkotás

-         Jakobson tanulmánya a legerősebb formában fogalmazza meg a nyelvészet irodalomtudományi jelentőségét

-         A prágai iskola szerint a költői szövegek egy norma megsértésével különböztetik meg magukat más szövegektől, J. másfajta empirikus nyelvészeti kritériumot javasol

-         szelekciós és kombinációs tengely= Saussure különbségtétele a nyelvi hiánnyal és a nyelvi jelenléttel összefüggő kapcsolatok között

-         minden nyelvi üzenet egy kettős folyamat terméke

1.      az üzenetben meg nem jelenő, de a kódban (= langue) asszociált elemek kiválasztása

2.      a kiválasztott elemek összekombinálása egy szekvenciává

-         a szekvenciában megjelenő elemek kapcsolatát az érintkezés jellemzi, a jelen nem lévő elemekét (Saussure- asszociatív kapcs.) a hasonlóság vagy egyenértékűség

-         az egyenértékűség a verbális szekvencia jelen lévő tényezői között is domináns szerephez jut- összeolvad 2 aspektusa, amit Jakobson a nyelv kétpólusú struktúrájának nevez

-         az egyenértékűség-kapcsolatok legalább 2 különböző típusú struktúrát fognak át:

·        a nyelvi forma azonnal szembeötlő hasonlóságait (szintagmatikus struktúrák)

·        olyan, nyelvtani és más klasszifikációknak megfelelő csoportosításokat, melyek észrevehetősége attól függ, mennyire képes az olvasó kategorizálni a szöveg nyelvtani jellegzetességeit (paradigmatikus kapcsolatok)

-         Jakobson a költői nyelv teljes hatásának technikai magyarázatát nyújtja, nem az olvasó tudatos megértének leírását v. értelmezését

-         Mindkét fajta egyenértékűség megkülönböztető jegye a költői nyelv jelentős részének

-         az a kérdés, milyen jelentőséget és funkciót tulajdonítunk ezen jellemzőkek, amennyiben jelen vannak

-         Jakobson elemzései az egyenértékűség kimutatására irányulnak, ritka a jelentőségük elemzése

-         A vers hatásai: a rend és szimmetria velünk született vágyát elégítik ki, megkönnyebülést és meglepetést keltenek

-         Nyelvészet és poétika c. írás: ezek azok az eszközök, melyek segítségével a költői üzenet önmagára irányítja a figyelmet, ezzel elmélyítve a jelek és tárgyak dichotómiáját

-         Mukarovsky szerint az üzenetre való beállítódást egy normától való eltérés hozza létre (Tézisek c. írás), Jakobson szerint a költői szöveg sajátos szimmetriája v. konvergenciája játssza ezt a szerepet

-         Az üzenetre való beállítódás a valóság megújult érzékeléséhez vezet

-         A költészetben a verbális forma szintjén jellemző párhuzamosságok, szimmetriák arra indítják az olvasót, hogy hasonló szimmetriákat keressen a jelentés szintjén is- ez többértelműséghez vezet

-         Az ilyen összefüggéseket az hozza létre, hogy az olvasó a maga érzékenységét és tapasztalatát beleviszi a szövegbe

-         Jakobson elméletének érdekessége: megmutatja az irodalom nyelvészeti megközelítésének erényeit és korlátait is

Stilisztika

-         prágai iskola, Jakobson:

·        mind2 a szöveg specifikusan irodalmi vagy költői sajátosságait próbálja meghatározni

·        e definícióban domináns szerepet szán a nyelvnek

·        szöveg~ szerző, szöveg~ valóság viszonyait csak másodlagos szempontnak tekintik

·        hasonló az olvasóról tartott elképzelésük: nem veszik számításba az olvasó esetleges hozzájárulását a szöveghez

-         a prágai iskolát, Jakobson téziseit manapság a stilisztikának nevezett tárgy részeként kezelik

-         a stilisztikai művek bár a nyelvi forma felől közelítik meg az irodalmi szövegeket, nem állítják, hogy az irodalom alapvető vonásait tisztán nyelvészeti fogalmakkal írhatnánk le, nagyobb teret engednek más tényezőknek (pl. olvasó szerepe)

-         stilisztika: az irodalomtudomány azon ága, mely a szövegek nyelvi formájával foglalkozik (-> stílus=  irodalmi nyelvhasználat) + az általános nyelvészet azon ága, mely a nem irodalmi nyelvhasználat változatait tanulmányozza (főként azon változatokat, melyek a nyelvhasználat kontextusával függenek össze)

-         az irodalom nyelvének /stílusának felfogásai az irodalmi stilisztikában:

1.      díszítmény stilisztikája

·        legrégebbi elképzlés

·        feltételezi, hogy az írást automatikusan         szebbé teszik biz. Standardizált nyelvi díszítmények /ornatus/- költői alakzatok (metafora, hiperbola, stb.)

·        használatát z írás különböző típusai által megkövetelt hangnem összefüggésében értelmezték- a dekórum elvével összhangban

·        példa: Auerbach: Mimézis (1942-45)- a valóság ábrázolásának történetével foglalkozik a nyugati irodalomban, a nagy stílus klasszikus elmélete, a komoly tárgyakkal foglalkozó stílusnak nem realisztikusnak kell lennie, hanem kifinomult nyelvet kell használnia, különféle stílusszinteket nem szabad vegyíteni

2.      önmagára utalás stilisztikája

§         az egyenértékűség- struktúrák a figyelem a nyelvi üzenet egészére való irányítását szolgálják

3.      ábrázolás stilisztikája

·        nyelvhasználat, mely tükrözi v. megerősíti a szöveg tartalmát

4.      modor stilisztikája

·                                                                     egy szövegre, egy szerző életművére, egy írócsoport műveire, irodalmi korszakra sajátosan jellemző nyelvhasználat

·                                                                    a stílust ilyenkor vmi szövegen kívüli dologgal kapcsoljuk össze

·                                                                    tekinthetjük a szerzői személyiség kifejeződésének (Buffon: „a stílus maga az ember”)

·        a stílust a külső kapcsolódási pontoktól függetlenül is felfoghatjuk modorként (pl. megpróbálhatjuk azonosítani a szöveg nyelvhasználatának sajátos mintáit)

-         a kategóriák átfedhetik egymást, rávilágítanak a stilisztikai és nyelvészeti kutatások különbségeire

-         1. és 2. az irodalmi nyelv ált. sajátosságaival foglalkozik, 3. és 4. a szerzők és szövegek egyedi vonásaival

-         1. és 2. között sok a közös vonás, mivel mind2 magában foglalja a standardtól való eltérés gondolatát- különbség: 1. szerint az eltérés egy irányban képzelhető el (megemelés, kidolgozás) érzelmi hatás érdekében, 2. szerint bármilyen irányban végbemehet, nem kell feltétlenül érzelmi hatáshoz kapcsolódnia

-         Riffaterre stilisztikai funkciója: az üzenetre való beállítódás, de ez nem az egyenértékűségek terméke, nem külső normák megsértéséből ered, hanem a szöveg által teremtett normák megsértéséből

-         A stílus nyelvi szabályosság létrehozása, mely várakozásokat ébreszt az olvasóban

-         R. szerint a normális nyelv maga is stilisztikai hatások forrása lehet egy szövegben

-         R. javaslata: az átlagosan művelt olvasókat tekintsük informátornak az objektív stíluselemzéshez, akik rámutatnak a szöveg pontjaira, ahol a nyelv meglepetéseket kelt (R. később a szuperolvasót javasolja)

-          

-         R. felismerései egy lépéssel tovább viszik Jakobson álláspontját, ám R. nem számol a stílus sokféleségével és változékonyságával

-         A stílus ábrázolásként való felfogása: a stílust az irodalmi tartalom hozzávetőleges értelmezéséhez próbálja kötni – legismertebb példa: Leo Spitzer munkássága

-         Spitzer: az egyes szövegekre koncentráló stíluselemzést dolgozott ki

·        Nyelvészet és irodalom c. tanulmánykötet (1948) : S. módszerét filológiai körnek nevezi

·