Strukturalizmus és posztstrukturalizmus

-         forradalmi, ez azonban véletlenszerűen lett politikai jellegűvé, ugyanis marginális akadémiai intézményekben fejlődött ki, s fejlődése 1967-68-ban érte el csúcspontját, tehát egybeesett a ’68-as eseményekkel

-         forradalmi, mert a hagyományos akadémiai megközelítések alternatíváját kínálja

-         a nyelv a legfontosabb kutatási terület és minden nem nyelvi intézmény modellje

-         a strukturalista alapelvek a kritikai diskurzusnak a megkérdőjelezéséhez vezettek

A nyelvészeti modell

-         új feladat: a kifejezési formákat jelnek kellett tekinteni, melyek jelentése konvenciókon és rendszereken nyugszik

-         Lévi-Strauss- strukturális antropológia megalapítója, szerinte pl. a főzés v. a rokonsági kapcsolatok rendszerek, melyek a nyelvhez hasonlóan strukturálódnak, az egyedi elemeknek csak átfogó rendszer részeként van jelentésük (az antropológus feladata e rendszer feltérképezése)

-         a kultúra minden szinten jelekből áll, melyek úgy strukturálódnak és szerveződnek meg, mint a nyelvi jelek

-         a strukturalista feladata a társadalmi viselkedés összes aspektusát szabályozó konvenciók, szabályok feltérképezése

-         a strukturalizmus a gondolkodásmód ált. forradalma

-         a saussure-i fogalmak bármilyen szisztematikus kiterjesztését tekinthetjük strukturalistának

-         az irodalom nem pusztán nyelvként szerveződik meg, de a nyelvből is jön létre

-         az irodalom különbözik a többi nyelvhasználattól, mivel csak az irodalom ébreszt bennünket tudatára a nyelv valódi /saussure-i/ természetének

-         tehát a nyelvészeti modell 3x-osan is releváns az irodalom esetében: -anyagában (verbális),- formális szerveződésében (szemiológiai), - témáiban (nyelvészeti)

-         Saussure nyelvfelfogása kizárja a referenciális dimenziót, hangsúlyozza, hogy a szavak nem a valóságból nyerik jelentésüket

-         Nem a beszélő tulajdonít jelentést megszólalásának, hanem a nyelvi rendszer egésze- ha ezt az elképzelést átvisszük az irodalomba, kizárjuk a szerzőt és a valóságot az értelmezés premisszái közül

-         A strukturalista megközelítés az irodalomban működő jelentő rendszerek feltárására törekszik (hogyan jön létre a jelentés), a jelölőkre koncentrál a jelöltek rovására

-         Eltérés az újkritikától, formalizmustól:

·        Nem érdeklődik annyira a jelentés iránt, mint az újkritikusok

·        Az irodalom és a nyelv viszonyát nem tartják szembenállás-jellegűnek ,mint a formalizmusban (a kettő közti viszonyt a párhuzamosság /homológia/ jellemzi a strukturalistáknál)

-         az irodalom nyelvét nem tekintik a szöveg által elvben hordozott üzenet alárendeltjének

-         Barthes: az irodalom a nyelv szuverenitását ábrázolja, a nyelv a maga opacitásában az irodalom tartalma is

-         az irodalom által előtérbe helyezett nyelv nem áll ellentétben a mindennapi v. tudományos nyelvvel a strukturalisták szerint

Poétika és narratológia

-         a poétika az irodalom általános nyelvtanával foglalkozik

-         a jel és a rendszer fogalmának segítségével elemzik a szövegek kül. Szintjeit, visszatérnek Saussure különbségtételéhez a langue és a parole között-> újfajta irodalom- megközelítés: az egyes művek a parole kategóriába kerülnek, melyeket az ált. irodalom langue alá tartozó szabályai irányítanak

-         az irodalomról szóló diskurzusokat ált. szinten olvasásra, kritikára és poétikára oszthatjuk

-         Barthes: Kritika és igazság c. írás- strukturalisták védelme, válasz Raymond Picard Új kritika vagy új csalás c. pamfletjére

·        Körvonalazza a poétika, a kritika és az olvasás közti különbségeket

·        Olvasás: a művel való azonosulás folyamat

·        Kritika: a kritikust biz. távolságra helyezi a műtől, aktívan megalkotjuk a szöveg jelentését, nem pedig passzívan kiolvassuk belőle a jelentést

·        Az egyének privát jelentései v. szándékai nem kaphatnak szerepet az értelmezésben (ezt fogalmazza meg a szubjektum decentrálása)

-         a kritikus feladata: egy olyan értelmezés megalkotása, mely a szöveg által tartalmazott jelentések közül csak 1et valósít meg

-         a strukturalista elmélet a konnotációra épít, az irodalom a jelentések pluralitásán alapszik

-         a poétika tudatosítja legerősebben ezt a pluralitást, mivel csak azokkal a módokkal foglalkozik melyek révén a jelentés létrejön az irodalomban (nem foglalkozik az irodalom tartalmával)

-         Todorov: A Dekameron nyelvtana- általában az elbeszélés, nem csak 1 könyv struktúrájával foglalkozik, célja a narratíva /elbeszélés/ tudományának megalapítása (ez a narratológia, Todorov után)

·        Kiindulópont: a struktúra nyelvtani formában jelentkezik

·        A narratív modell alapja: a nyelvészeti modell

·        A nyelvi modell legtermékenyebb használata a hasonlatszerű és metaforikus használat

·        Az elbeszélés szintaxisa az események közti kapcsolat, ez T. tanulmányának fő tárgya

·        A narratív szintaxis alapegységei T. szerint: az egyszerű mondat

·        T. narratív nyelvtanának kategóriái: főnév, melléknév, ige

·        Másodlagos kategóriák: tagadás és ellentét, hasonlat, modalitás, stb.

·        T. szerint 1főnév összekapcsolása egy igével= az első lépés egy elbeszélés felé

-         Barthes: Bevezetés az elbeszélés strukturális elemzésébe- állítások a nyelv és az elbeszélés homológiájáról

·        Az elbeszélés alapegységeit B. szerint narratív hatásuk különbözteti meg, nem vmiféle nyelvi analógia

·        A 2 narratív alapegység B. szerint: függvény és index

·        Függvény: az események úgy kapcsolódnak egymáshoz, hogy eseménysort hoznak létre (metonimikus kapcsolatokon alapulnak)

·        Index: határozatlanabb módon járulnak hozzá a történet jelentéséhez (pl. infók a szereplőkről)- metaforikus kapcsolatok

-         Barthes átveszi Emile Benveniste megkülönböztetését a nyelv személyes és személytelen aspektusa között- a megkülönböztetés alapja: tartalmaznak-e utalást a nyelvi elemek a megnyilvánulás pillanatára v. helyzetére

-         Barthes azért hivatkozik Benveniste különbségtételére, hogy az elbeszélés narráció (ahogy a történetet elmondják) szintjét is tanulmányozni tudja – kimutatja, hogy a hagyományos kritikai gyakorlat a látszólag szubjektív elemeket mind a szöveg nyelvén kívül álló pszichológiai valóságnak tulajdonította

-         Genette: Narratív diskurzus – alapelv: az elbeszélés különféle szintek interakciójából áll, az narratológiának a szintek közti viszonyt kell vizsgálni (ezért nevezi kutatási tárgyát narratív diskurzusnak)

·        Narratív diskurzus: szóbeli/írott diskurzus, mely 1 esemény v. eseménysor elbeszélésére vállalkozik

·        Relációs megközelítés: az elbeszélés egyik aspektusát sem tekinthetjük független egységnek

·        Az elbeszélésben csak kijelentő mód létezik

·        Poust: Az eltűnt idő nyomában c. regényét elemzi G.- Proustnál a narratív logika vezető felforgatása a szingulatív /egyszeri/ és iteratív /ismétlő/ módok összezavarása –G. ezen terminusokkal a gyakoriság kül. Kategóriáit írja le

-         Todorv és Genette összehasonlítása: Todorov A Dekameron nyelvtana túlságosan szűk témájú, a nyelvészetet túlságosan közvetlenül alkalmazza, Genette Narratív diskurzusa a narratív elemek tágabb körével foglalkozik, rugalmasan használja a nyelvi párhuzamot

-         Tehát: a nyelvészet egy tágan körvonalazott modellt nyújthat az irodalomnak, de a részletek v. eljárások szintjén nem határozhatja meg, hogyan alkalmazzuk ezt a modellt az irodalomra

Strukturalista kritika

-         Todorov: Henry James- tanulmányok: Todorov az elbeszélésben egy minta körvonalát látja, mely James minden művének szövegéből kiolvasható: ez a minta egy titkos v. hiányzó lényeg

-         A hiányzó lényeg hiánya révén működik, nem szabad egyetlen jelentést tulajdonítani a műnek

-         A kritikusnak meg kell elégednie a motívum elvének körvonalazásával, nem szabad tartlmat tulajdonítani neki

-         A hiányzó lényeg megjelenési formái James elbeszéléseiben: titkos információként, kísértetként, halál formájában, műalkotásként

-         Todorov szerint a hiányzó lényeg műalkotásként megjelenő formája a kulcsfontosságú változat (The Real Thing c. elbeszélés)

-         A rendszer elsőbbséget élvez az ábrázolt dolgokkal szemben

-         Strukturalista kritika: abban különbözik a hagyományos kritikától, hogy nem próbál kiolvasni egyetlen jelentést az irodalmi szövegből, viszont tulajdonít valamiféle tartalmat az irodalomnak- magát a formát

Lisible és scriptible

-         Barthes: S/Z c. írás- szakít a poétikával és a kritikával

-         A poétika helyére a szövegek alapvető tipológiája, a kritika helyére a kommentár lép

-         Az értékelő tipológia a szöveg megírását helyezi előtérbe, nem struktúrának tekinti, hanem gyakorlatnak

-         B. tipológiája a lisible /olvasható/ és scriptible /írható/ megkülönböztetésén alapszik

-         A scriptible a pozitív terminus, a lisible az amit felismerünk és amit már tudunk

-         Az olvasható szöveg az, melyet olvasóként passzívan befogadunk, az írható szöveg az olvasó aktív részvételét követeli meg (az olvasó hozzájárul a szöveg megalkotásához)

-         A scriptible folyamat

-         Kommentár: teljesen önkényes olvasási egységeken alapszik –lexikák

-         A tisztán lineáris előrehaladás a szövegben, amely a lexikák azonosítását követeli, meg tudja őrizni a szöveg pluralitását

-         A struktúra 3. főbb megbontása Barthes kódfogalma, szerinte 5 fő kód van az irodalomban:

1.      hermeneutikai kód (enigmát hozunk létre és oldunk meg a szövegben)

2.      szemikus kód (a témákat határozza meg)

3.      szimbolikus kód (a szféra, ahol a jelentések sokrétűvé válnak)

4.      proairetikus kód (cselekvést és viselkedést határozza meg)

5.      kulturális kód (társ.-i és tud. infót nyújt)

-         ezeket a kódokat a szerző és az olvasó is ismeri, a szövegben játszott szerepük teszi a szöveget szöveggé

-         a valóság maga is szöveg, melyet kódok alkotnak-> ha a valóságról írunk ,nem szavakat rendelünk dolgokhoz, hanem szöveget szöveghez

-         az igazságnak nincs valódi helye az irodalmi szövegben

-         a strukturalizmus ezen fokán a hangsúly az olvasás és az olvasó felé tolódik

-         Jonathan Culler: A szemiotika mint olvasáselmélet- a szöveg nyelvtana világosabban megjelenik az olvasóknak az irodalomról adott beszámolóiban, mint a tényleges irodalmi művekben

Derrida és a posztstrukturalizmus

-         Jacques derrida- egyszerre folytatja és bírálja a stukturalizmust

-         D. szerint a strukturalizmus öntudatlanul elárulta a saussure-i forradalom alapelvét

-         A strukturalizmus alapfogalmainak, módszertanának megkérdőjelezése

-         Derrida fogalma: logocentrizmus és différance

-         Logocentrizmus: gondolatformák, melyek valamilyen külső hivatkozási pontra támaszkodnak, pl az igazság fogalmára

-         Fonocentrizmus: a beszéd prioritása az írással szemben, ez logocentrikus feltevésen alapszik (a beszéd közvetlenül kifejezi a jelentést v. szándékot)

-         Derrida a fonocentrizmus csábításával úgy kerül szembe, hogy a nyelvet az írás egy fajtájaként írja le /archi-écriture/

-         D. a logocentrizmussal a différance fogalmát állítja szembe (a szó szándékosan többértelmű, différer ige= késleltet, különbözik)

-         Différance: a nyelv mögött v. benne működő erő, ez hozza létre azokat a különbségeket, melyek a nyelvet adják

-         D. az önkényesség és differencialitás elvét hangsúlyozza a jel fogalmával szemben, mivel ez utóbbi is entitássá, metafizikai fogalommá válhat

-         Bizonyos irodalmi művekben D. a différance-elv erősebb tudatosságát fedezte fel, mint más művekben

-         D. szerint az írást nem a szerző szándéka v. bevallott célja irányítja

-         Minden nyelvet a différance játéka határoz meg, nem csak az irodalmi nyelvet

-         Minden magát tudományosnak nevező diskurzus szükségképpen logocentrikus

-         Sem a nyelv, sem az irodalom nem szilárd entitás

-         A strukturalizmus számára mind nagyobb gondot jelentett az irodalomról szóló diskurzus természete- D. megoldási javaslata: a grammatológia és a dekonstrukció

-         D. írásaiban a szemiológiát a grammatológia váltja fel, mely kérdezés jellegű

-         A strukturalista elemzés helyébe a dekonstrukció lép, mely szintén kikérdez

-         Grammatológia- az írás tudománya

Dekonstrukció- a grammatológia azon formája, mely adott szövegekkel foglalkozik