Az orosz formalizmus

Története és képviselői

-         kezdete: 1914, Viktor Sklovszkij: A szó feltámadása (témája: futurista költészet)

-         vége: 1930 Sklovszkij saját elméletét megtagadó írása (oka: külső politikai nyomás, 1923 óta folyamatos támadások érik)

-         két fő csoportosulás:

·        Opojaz-csoport (Társaság a Költői Nyelv Tanulmányozására)

                      -vezető: Viktor Sklovszkij  +Borisz Eichenbaum, Oszip Brik

                      -Szentpétervár

                      -céljuk: az irodalomtudomány koherens alapjának megteremtése

·        Moszkvai Nyelvész Kör

                      -Roman Jakobson

                      -érdeklődési kör: nyelvészet kiterjesztése a költői nyelvre

    -a csoportok utódja: Prágai Nyelvész Kör

·        Roman Jakobson

·        1926-1939

·        Jan Mukarovsky, N.S. Trubetzkoy (->A fonológia alapelvei, 1949)

·        Kései formalista álláspont újbóli megfogalmazása

    -a formalizmus hatásai (annak ellenére, hogy elég elszigetelt volt):

·        Jakobson és René Wellek- oktatói munka az USA-ban, nagy hatás

·        Nagy szerep a ’60-as évek párizsi strukturalizmusára (pl.Todorov, Genette művei)

Általános elméleti alapelvek

-         kísérlet arra, hogy önálló, autonóm és specifikus irodalomtudományt teremtsenek, kísérlet az irodalomtudomány függetlenségének igazolására

-         specifikus hangsúly az irodalmi minőségen, elméleti szigor

-         nem irodalmi tényezők kizárása

-         az irodalomtudomány 19. század végi formája a pozitivizmus-genetikus megközelítésen nyugszik, az irodalom különböző diszciplínák (pl, filozófia, szociológia, történelem)laza kapcsolata, a formalisták szerint ezek elszívják magának az irodalomnak a specifikumait

-         „nem az irodalom tanulmányozási módszereinek kérdése az alapvető, hanem az irodalom, mint a tanulmányozás tárgya”- az elmélet természetét a tárgy megalkotásának mikéntje határozza meg

-         ellenzi az irodalom expresszív meghatározását (C.Belsey-„expresszív realizmus-a regény tükrözi az író korát, amiben élt, világképét)

-         az irodalom formalista definíciója: az irodalom az, ami különbözik más jellegű tényektől, különbségek sora

-         a differenciális meghatározás alapfogalma: eltávolítás v. furcsává tevés /osztranyenyije/- Sklovszkij szerint a művészet különössé teszi a megszokott dolgokat is pl. költészet esetén a mindennapi nyelv az alap, ezt teszi különlegessé-> újszerűen érzékeljük a nyelvet

-         az eltávolítás kérdése nyelvi kérdéssé vált, fontos a nyelv szerepe

-         a differenciális elem előrehelyezésével őrzi meg az irodalomtudomány a sajátos tárgyát

-         „az irodalom tárgya az irodalmiság”

-         a formai megoldásoknak van a legnagyobb szerepe az eltávolításban

-         formalista elnevezés-ellenfeleiktől ered, ők magukat inkább „specifikálónak” tekintették

-         korai felfogás: irodalom= forma, a műalkotás eszközeinek összessége

-         késői felfogás: számol azzal, hogy az irodalmi eszközök is áldozatául válnak az érzékelés automatizálódásának-> az eltávolítás az irodalmon belülre kerül, a forma és a rend is automatizáló tényezővé válhat (ld. ritmus a versben-az irodalmiságot inkább a ritmus megtörése adja)

-         az irodalmi eszköz elveszítheti eltávolító erejét-> bevezetik az eszköz és funkció közti megkülönböztetést

·        az eszköz eltávolító ereje attól függ, milyen funkciót tölt be

·        1 eszköz több funkciót is betölthet

·        passzív v. automatizálódott elemek +eltávolító, előtérbe helyezett elemek („előtérbe helyezés” fogalma- Tinyanov ,szükség van a domináns és automatizálódott tényezők megkülönböztetésére)

·        a mű a domináns elemen át nyeri el irodalmi funkcióját

-         korábbi felfogás: a mű önkényesen összeválogatott elidegenítő eszközökből álljon,

-         későbbi felfogás: rendszernek kell lennie, ez határozza meg pl. a funkciót (prágai iskola dolgozta ki ezt a felfogást)

-         nem irodalmi elemek is bekerülhetnek egy műbe, attól még irodalmi maradhat- az esztétikai funkció hangsúlyozása

Következmények

-         a szerző státusza: nincsenek költők, csak irodalom

-         1mű az irodalomhoz viszonyul, nem a szerző személyiségéhez

-         az eredetiség a már létező eszközök átformálásából ered, nem a szerző víziójából

-         életrajz kérdése: akkor hiteles a formalisták szemszögéből, ha az életrajz irodalmi ténnyé válik, az életrajz a mű szerves részévé válik (pl. romantika-a költő egyben saját hőse is)

-         a formalisták az életrajzot egy irodalmi gyakorlat melléktermékének tekintik

-         a szerző a mű terméke, nem forrása

-         valóság: az irodalmi formát nem a valóság megváltozása határozza meg, hanem az automatizálódott irodalmi formák felfrissítése

-         a mű egyik kompetensét alkotja, nem referenciáját

-         ha a mű külső realitásra utal, esztétikai funkció melléktermékének tekintik (Sklovszkij: „motiváció”)

-         eszmék: a formalisták szerint nincsenek

-         tehát: a szerző, valóság, gondolatiság kizárása az irodalom megtisztítását szolgálja

-         a formalista elmélet megfordította a forma és tartalom viszonyát, a tartalom a forma függvényévé válik

-         egyes formai elemek az anyag kategóriájába kerülhetnek

Vers, próza, irodalomtörténet

-         az irodalmiságot az automatizmus és a eltávolítás különbsége adja, de ez nem ugyanúgy jön létre minden műben: különbözik a prózában és a lírában, más műfaji jegyek

-         költészet: a különbséget a hétköznapi és költői nyelv szembeállítása adja,  három fő területet tártak fel a formalisták a hétköznapi-költői nyelv különbségeire alapozva („a költészet szervezet erőszak a mindennapi nyelvvel szemben”):

1.      fonetikus szint: előtérbe kerül a mindennapi nyelv fonetikus aspektusa

2.      a ritmus törvényei miatt feszültség a szavak csoportosításának elvei között-szintaxis( mindennapi nyelvben a szavak csoportosítását hat. +) és ritmus közt

3.      szemantika: a költészet a mindennapi élet szavait más-más jelentésekkel ruházza fel-> többértelműség

-         próza: a különbséget a fabula (-> események) és szüzsé (-> konstrukció) szembenállása adja

·        fabula: „a történet”, az események kronologikus sorrendjére utal

·        szüzsé: „a cselekmény”, az események megjelenésének rendje és módja az elbeszélésben

·        a szüzsé eltávolító hatást gyakorol a fabulára, eszközei a fabula rovására mennek (ezek az eszközök változatosak-pl. nyelvi játék, ld. Gogol: A köpönyeg-a fabula nyelvi eszközök eredménye)

·        Sterne: Tristram Shandy (Sklovszkij tanulmányt írt róla)- szüzsé előtérbe helyezése a fabulával szemben

-         irodalomtörténet: 3. differenciális ellentét bevezetése: automatizált és észrevehető formák

-         az irodalmi nyelv a hagyományok kiszorításaként értelmezhető, az irodalmiság a hagyományt alkotó elemek deformációjából jön létre

-         a történelem az, ami lehetővé teszi az irodalom specifikumainak megjelenését

-         az irodalom fejlődésében 2 kiegészítő erőt látnak:

1.      egy adott műfaj és/vagy korszak domináns eszközeivel kapcsolatos erő- ezek az eszközök az idő előrehaladtával ismerőssé, észrevehetetlenné válnak, majd egy új mű újra észrevehetővé teszik őket (pl. paródia formájában)

2.      marginális v. népszerű műfajok beemelése az irodalmi fejlődés fő vonalába (cél: elhasználódott elemek pótlása)

A formalista elmélet kihat a 20. századi irodalomelméletre- nyelv központi szerepe

                                                                                   -  életrajzi elemek lefokozása

                                                                                   -  normától való eltérés hangsúlyozása

Gyengéi:

-         fő okok: csak az irodalmiság foglalkoztatta, nyelvelméletüket nem tudták kiterjeszteni más területekre

-         a nem irodalmi elemeket nem vizsgálta elméleti szinten

-         nincs kidolgozott nyelv-, kultúra-, társadalomelméletük

-         szűk nyelv-fogalom (Saussure előtti)

-         társadalmi dimenzió hiánya (főként marxista kritika, alapjuk: minden nyelvhasználat társadalmi és ideologikus-> átfogóbb viszony az irodalom és a valóság közt)