A Storting

A Storting (norvég országgyűlés) 1884, a parlamentarizmus bevezetése óta Norvégia legjelentősebb politikai testülete. Norvégiában négyévente tartanak országgyűlési választásokat, és a mandátumokat az arányos képviselet elve alapján osztják szét. A kormányt a király képviseletére a Storting képviselői közül választják.

A Storting felügyeli a kormány munkáját. Az ellenőrzés legfontosabb eszközei: a bizalmi szavazás, a közjogi felelősségre vonás lehetősége, az Állami Számvevőszék vizsgálatai, valamint a közvetlen kérdések és interpellációk.

A 165 választott képviselő mindegyike valamelyik politikai párt tagja. A Storting módosított egykamarás parlament, ugyanis amikor törvényalkotó feladatát látja el, két kamarára, Odelsting (3/4) és Lagting (1/4) oszlik, melyek viszonylag azonos hatalommal rendelkeznek. A kormány törvényjavaslatait előbb az Odelsting, majd a Lagting elé terjeszti be. Az állami költségvetést és az alkotmány módosítását plenáris üléseken vitatják meg. Alkotmánymódosításhoz a képviselők legkevesebb kétharmadának jelen kell lennie az ülésen, minden más esetben elegendő az egyszerű többség.

A Storting élén egy hat főből álló elnökség áll. Egyre kisebb jelentősége van a ház ülésein zajló tárgyalásoknak és vitáknak, mivel az érdemi munka nagyobbrészt az állandó bizottságokban zajlik, itt készülnek tulajdonképpen a kormány által előterjesztett törvénytervezetek módosításait célzó javaslatok is. A frakciók mellett, a tizenkét állandó bizottság képezi a Storting legjelentősebb politikai testületét.

A Storting tagjait az arányos képviselet elve alapján a megyékben választják, azaz a megyék bizonyos számú képviselőt delegálnak a lakosság számának arányában.

Általános tudnivalók

Norvégia államformája alkotmányos monarchia, melyet parlamenti demokrácia irányít.
A demokratikus kormányzást, akárcsak a monarchiát az 1814-es alkotmány deklarálja, a parlamentarizmust pedig 1884-ben vezették be. A király tényleges politikai hatalma napjainkban csekélynek mondható, de államfőként és a norvég társadalom és gazdaság hivatatos képviselőjeként igen jelentős szimbolikus funkciót tölt be.

Az államhatalom formálisan a következő három szerv között oszlik meg: Storting (törvényalkotó hatalom), kormány (végrehajtó hatalom) és a bíróságok (igazságszolgáltatás). A negyedik államhatalmi szervet a közigazgatási hivatalok képezik, melyek alapvetően a politikai testületek érdekeit szolgáljál, mivel önállóan intézkednek, és hatással lehetnek az állami politika alakulására. A politikai hatalom földrajzilag is megoszlik az állami, megyei és helyi szinteken.

A lakosság közvetlen szavazás révén, valamint a különböző szervezetek tagjaként vesz részt a politikai életben. A norvég átlagember négy különböző szervezet tevékenységében vállal szerepet, és a felnőtt lakosság mintegy 70 százaléka legalább egy szervezetnek tagja. Ezek a testületek a közigazgatási szervekkel való formális vagy informális kapcsolataik révén képesek befolyásolni a különböző politikai szerveket. Az állandó parlamenti bizottságok, minisztériumok és érdekvédelmi szervezetek közötti szoros kapcsolat következtében a norvég politika figyelme olyan területekre irányul, mint az ipar, a mezőgazdaság vagy az oktatás.

Az általános választói jogot 1898-ban vezették be a férfiak számára, és 1913-ban terjesztették ki a nőkre. A nagykorúságot 18. életévének betöltésekor éri el a norvég polgár.

Politikai prioritások és pártok

A II. világháborút követően a norvég politikusok azon fáradoztak, hogy egyensúlyban tartsák a gazdasági növekedéssel kapcsolatos tényezőket, és megvalósítsák a társadalmi egyenlőséget. 1945 és 1971 között rohamosan fejlődött a közszféra, majd a nemzetközi viszonyokhoz és a piac feltételeihez való adaptáció hosszú korszaka következett.

A háború utáni norvég politikában két szempont különösen hangsúlyosan volt jelen, nevezetesen a jólét növekedése és az igazságos elosztás. 1971-ig az állam kulcsszerepet játszott a gazdaság tervezésében. A norvégok egyértelműen a kiemelt közösségi támogatási rendszer, biztonság, szolgáltatások és ellenőrzés mellett tették le voksukat, és mindezt meg is kapták. A nagy volumenű közintézményi reformnak olyan momentumai vannak, mint a Norvég Nemzeti Biztosító létrehozása 1967-ben, továbbá az oktatás és az egészségügy legfőbb területeinek bővítése. Ebben a korszakban a közkiadások a GDP hozzávetőleg egyharmadáról a felére ugrottak, és ezt az arányt azóta is tartják. Az 1970-es éveket követően a hangsúly egyre inkább a gazdaság irányába tolódott, ami decentralizációhoz vezetett, azaz a közfeladatok helyi szintre vagy olyan független intézményekhez kerültek mint a Telenor (norvég telekommunikációs szolgáltató).

Az igazságos elosztásnak van egy szociális és egy geográfiai komponense. A jóléti állam a szenvedést és szegénységet hivatott meggátolni. A méltányos közoktatási díjak lehetővé teszik, hogy a lakosság nagy része javítson anyagi helyzetén. A javak újraelosztása az egyes vidékek és iparágak között némiképp mérsékelte a peremvidékek elnéptelenedését északon és északnyugaton, valamint Kelet-Norvégia belső részein. Bár az urbanizáció egyre nagyobb, mégsem olyan jelentős, mint a nyugati országokban, és ráadásul jóval kisebb városok és települések körül alakult ki.

Politikai pártok

• Vörös Választói Szövetség
• Szocialista Baloldal
• Munkáspárt
• Középpárt
• Liberális Párt
• Kereszténydemokrata Párt
• Konzervatív Párt
• Haladás Pártja

(Pénznem: norvég korona – NOK = kb 32 Ft)