A 19. sz. végi – 20. sz.-i filozófiának két irányzata van:

- egzisztencialista: Dilthey (a 19. sz. 3. harmadában működött, nem igazán egzisztencialista), Sartre

- pozitivista : Russell, Quine (nem tekintette magát pozitivistának, de a pozitivizmushoz hasonló gondolatokat fejtegetett, ezért soroljuk ide)

Egzisztencializmus: történetileg a romantikus és az életfilozófiai árnyalatokhoz van köze, ebből továbbfejlesztve hozták létre.

Dilthey gondolatai a korai pozitivizmusra voltak válaszreakciók. Szerinte a pozitivizmus eszméi elsekélyesedtek és az embert nem teljes valóságában vizsgálta. Az újkori filozófia egy nagy betegségben szenved miszerint az embert passzív megismerő lényként vizsgálja, akinek az a feladata, hogy rálásson a világra. D. szerint az ember teljes, cselekvő lény. Nem beszélhetünk humántudományokról, ha a természettudományos normarendszert akarjuk alkalmazni a humántudományokra.

Hermenentika:

Thomas Hobbes találta ki.

Láncing: sok ember teszi ki, akik egymással kapcsolódnak, ezek kitesznek egy nagy, teljes embert (az államot). Ez a nagy ember úgy érez, ahogy a többi kicsi, amikből áll. Tehát meg kell érteni saját magunkat és akkor megismerjük az államot is.

Homo homine lupus – ember embernek farkasa.

Mindenki harca mindenki ellen, ez a belső közösségek működési elve. A racionalizmust el kell utasítani, hiszen nincs ésszerűség a társadalmi átalakulásban és folyamatokban.

Az ember állandóan harcol és hatalomra tör. Ezt el kell nyomni és el kell szorítani. Az erőszak alkalmazás jogát pedig át kell ruházni a szuverénre (kp.-i hatalom) egy társadalmi szerződés keretében. Ezek után egyedül nem lehet erőszakot alkalmazni.

Az ember valamiben nagyon profi, ez pedig az ölés.

A humanista tudományok különüljenek el a természettudományoktól. A humán tud. módszerei magába foglalják ugyan a termtud. módszereit, de a termtud-nak még vannak saját módszerei is. A szellemtudományok külön jól lehatárolható részt alkotnak a természettudományokon belül, módszertani szempontból.

Szellemtudományok – ez a legjobb szó rá, elismeri hogy ez ember cselekvő lény (a pozitivizmus hiányos emberképpel lépett fel ebből a szempontból).

Kanthoz kapcsolódik – a szellemtudományok tárgyát a termtud. tárgyától egy dolog választja el: a szabadság. A termtudományok determinisztikus világot vizsgálnak.

Sartre:

Egzisztencializmus fajtái:

-         Földrajzi:

o       Német: a fenomelógiából alakult ki (Edmund Hasserl a legfőbb alakja, Sartre is őt hallgatta)

o       Francia

-         Tipológia:

o       Ateista: Sartre, Heidegger

o       Keresztény

Van egy közös gondolatuk, ez az egzisztencializmus fő gondolata:

Az egzisztencia mindig megelőzi az esszenciát. Vagyis ahhoz hogy elgondolkozzunk azon, hogy mi is az ember, már léteznie kell az embernek.

Hogyan határozzuk meg az ember fogalmát?

- A cselekedetei által. Az ember nem más, mint amivé saját magát teszi – szubjektivitás elve. Az ember szabadon választ és dönt, ezzel meghatározza, hogy mit tekint embernek. Nem csak magának, hanem az egész világnak is kinyilatkoztatja, hogy mit tart embernek: ezt cselekedtem, tehát ezt tartom jónak. A cselekedet nem lehet rossz, hanem csak jó, mivel megteszem.

Sartre szerint az egzisztencializmus valójában egy humanista találmány, hiszen az embert visszahelyezi saját jogaiba. Az ember határozza meg, hogy kicsoda/micsoda is ő valójában, ez nem Isten feladata. A keresztény egzisztencializmus az embertől ezt elragadta, most S. visszaszolgáltatja.

Mi az érték?

Nem Istentől származik. Kizárólag az embernek van joga eldönteni, hogy ki ő, mi ő. Nem külső mérőrendszerrel kell mérni a cselekvéseket.

Nem érzések irányítják a cselekedeteket, hiszen azokat a cselekedetek határozzák meg. Előbb cselekszem, aztán vannak érzéseim a cselekvéssel kapcsolatban.

Az emberi természet létezése:

- Adottság, ami cselekvésre indít, ott van minden cselekvésünkben.

S. ezt visszautasítja – ilyen nincs, de lehet hajlam vagy képesség, de ezek értéktelenek, amíg valamilyen cselekvésben meg nem nyilvánulnak. Pl.: hiába van valakinek jó zenei hallása, attól még nem lesz zseniális zeneszerző, pedig a képesség megvan benne, de a cselekvései által azzá válik.

Az egzisztencialista irodalmat elítélik.

S. reagál rá: nem az a baj, hogy alantas hősök szerepelnek bennük (hiszen Zolával nem volt gond), hanem, hogy ezek az emberek úgy vannak ábrázolva, hogy felelősek azért amilyenek (Nana nem tehet arról amilyen).  Ez megrémiszti a kritikusokat és az olvasót. Az egzisztencialista írók nem mentik fel a figuráikat, mind egytől egyig bűnös.

S. fellép az ellen, hogy az embernek létezik fogalma az ember létezése előtt. Ha az embert Isten teremtette, akkor létezett egy emberfogalom, aminek a mintájára alkotta Isten az embereket.

A 18. sz.-i francia ateisták megtartották azt az elgondolást, hogy az ember fogalma megelőzi az ember egzisztenciáját. S. szerint ez egy olyan maradvány, amit fel kell számolni.

A POZITIVISTÁK:

Quine: inkább analitikus filozófus

Russell: a (logikai) pozitivizmus első képviselője

Kettős szempont: (asszem az írása)

            - tankönyvszerű másodirodalom

            - dokumentum is: dokumentálja az író eszméit

2 híres eszme:

- A tudás kettős elmélete:

            - leírás révén szerzett

            - ismeretség révén szerzett

- Russelli elméletek (a tudás kettős elméletén belül)

A tudás kettős elmélete:

- Ismeretség révén szerzett tudás:

Vannak olyan adatok a megismerésben, amelyek a további megismerés alapjai. Ezekkel közvetlen megismerésben vagyunk.

Az elménkben lévő kategóriák az univezálék.

R. szerint létezik külvilág (ugye a szolipszizmus szerint csak én létezem és nincs külvilág, minden, amit látok az csak a képzetem – ez cáfolhatatlan)

R. azt mondja, hogy létezik egy rajtunk kívülálló világ és ez egy ösztönszerűen megjelenő hit, amely abból a bizonyosságból adódik, hogy vannak az elmémben érzelmi adatok is. Ez viszont csak hit, nem bizonyosság. Csak a létemről van bizonyosság, ezzel közvetlen ismeretségben állok.

Ennél a résznél lankadt a figyelmem, ha nem értitek az nem a ti hibátok, én se értem.

Bizonyosság kategóriájába tartozik:

- érzett adataim

- ezekről szóló eszméim (gondolataim, ideáim)

- emlékképek (létezik ugye érzett meg észlelt adat – ha becsukom a szemem ezek emlékké válnak)

- általános fogalmak (elmémben vannak, Locke-i ideák)

- Leírás révén szerzett ismeret:

            - fizikai tárgyakról

            - mások énjéről

Általános fogalmak segítségével végezzük.

A leírás funkciója, hogy a fizikai tárgyakat és mások énjét hozzáférhetővé tegye számunkra.

A fizikai tárgyak jellemzői:

- függetlenek az érzékelésünktől

- térben mozognak (a térben elfoglalt hely mozog együtt a tárgyakkal)

- érzékelhető tulajdonságaik vannak (de a valóságban mondjuk nincs színük, mert az érzett adat csak a tudatunkban van)

Na, most egy bonyolultabb rész jön (vagy csak nekem bonyolult?)

Létezik egy olyan individuum, aki

- megírta a Waverley-t

- költő volt

- és nincs belőle több

Ez lenne Walter Scott.

Hátha matematikailag jobban megy:

Minden x-re igaz az olyan y, hogy:

- ő írta a Waverley-t

- költő

- x = y

Az állítások finom szerkezetét úgy lehet meghatározni, hogy predikátumot állítunk egy individuumba. 2 féle individuum név van:

o       tulajdonnév (János)

o       a név és az egyed közti kapcsolat nem konvención nyugszik. Pl.: a jelenlegi magyar király – a szavak jelentése alapján tudjuk hogy kiről van szó. Univerzálék (általános fogalmak): magyar, király – ezek metszete jelenti azt a bizonyos személyt.

Quine: (kb. 4 perc maradt rá)

Fő gondolata: ne szaporítsuk feleslegesen a létezőket.

Mit jelent az, ha az ajtóban megjelenik egy kopasz vagy/és szakállas ember?

Mielőtt megjelent volna meg volt a lehetőség, hogy az ajtóban vagy egy kopasz vagy egy szakállas ember jelenik meg. Tehát van egy lehetőség szerinti kopasz ember és van egy lehetőség szerinti szakállas ember. Na de mi van akkor, ha egy kopasz-szakállas ember jelenik meg? Tök fölösleges szaporítani a lehetőség szerinti létezők számát.

2 képzeletbeli elmélet:

- MacX – ami egy ír ember neve (ugye X helyére bármit behelyettesíthetünk)

- Whyman (miértpasi) – aki a miértekkel foglalkozik

Ezek ellen lép fel Q., mert szaporítanánk az ilyenekkel a lehetséges létezők számát.

Ez jó:

A PEGAZUS NEM LÉTEZIK. Ez az állítás mire vonatkozik? A pegazusra? Hiszen az nem létezik… hogy állíthatnánk bármit is egy olyan dologról, ami nem létezik…

A létezési kijelentések nem a dolgokról szólnak, hanem a szóról, nyelvi kifejezéseink rendszeréről.